Életmód

Egy ártatlan Facebook-poszt tette tönkre a brit nő életét

Rachel olyasmit osztott meg a közösségi oldalán, ami jó eséllyel a te vagy az én falamon is ott van. Az állásával fizetett a könnyelműségéért.

A brit Rachel Burns 2015 decemberéig a Park Hill idősek otthonában dolgozott a nagy-britanniai Reigate-ben. Gondozóként kezdte, és hosszú évek alatt küzdötte fel magát a vezető pozícióig. Imádta a munkáját. És legalább ennyire imádta azokat az idős embereket is, akikről gondoskodnia kellett.

Számomra ez nem is egyszerű munka. Ez volt a hivatásom. Elmondani sem tudom, mennyire szerettem gondoskodni a nálunk lakókról” – nyilatkozta a BBC-nek Rachel, aki az otthonban töltött évek alatt számtalan rendezvényt álmodott, majd szervezett meg a lakóknak. Többek között azt a péntek esti, zenés-táncos estet is, amely közvetve-közvetlenül végül a kirúgásához vezetett.

facebook poszt, munka

Kép forrása: BBC

Az asztalakra virágok kerültek. A lakók szépen felöltöztek, és minden héten meghívtunk egy amatőr énekest, aki ismert dalokat adott elő.” Rachel szerint ilyenkor a gondozók együtt mulattak a lakókkal, a hangulat pedig minden alkalommal fantasztikus volt. Egyik alkalommal, miután hazaért, megosztott néhány képet, amelyet az est során készített.

„Teljesen feldobódtam, annyira jól sikerült az este. Meg szerettem volna osztani az ismerőseimmel is” – mondta, majd hozzátette, álmában se gondolta volna, hogy az, ha megosztja a képeket, az állásába kerülhet majd. Két hónappal később az igazgatóság kérette őt, és „már az első pillanatban, az arckifejezésükről tudtam, hogy nagy baj van”.

Rachelt a Facebook-posztja miatt vették elő, amellyel – állítólag – több szabályt is megsértett. Az egyik ezek között az volt, hogy megjelölte a képen az egyik, Down-szindrómás lakót. „Két nappal később felfüggesztettek.” A brit nő bíróságra ment az üggyel, nem hitte, hogy olyan komoly hibát követett el, amiért 21 évnyi karrierrel kellene fizetnie. Csakhogy elveszítette a pert.

facebook poszt, munka

Kép forrása: Rachel Burns

„Nem sokra rá kaptam egy elmarasztaló levelet az igazgatóságtól, melyben közölték, hogy lefokoznak, csökkentik a fizetésemet. Mindössze néhány órát kaptam, hogy eldöntsem, elfogadom-e, vagy lemondok az állásomról. Nem voltam képes dönteni. Szentül hittem, hogy nem követtem el hibát. És ma is hiszem. Épp ezért nem válaszoltam nekik, így a munkaviszonyom automatikusan megszűnt.

Rachel történetének talán a legszomorúbb része az, hogy a Down-szindrómás beteg, aki az általa megosztott képen szerepel, nagyon szeret fotózkodni, és még ennél is jobban szereti, ha megosztanak róla képeket. Sőt! Még a családtagjai sem értik, milyen hibát követett el Rachel, amikor megosztotta azt a bizonyos képet…

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top