Életmód

Pink a monogámiáról: „Lesz idő, amikor egy évig nem szexeltek majd”

Az énekesnő a tőle megszokott, már-már nyers őszinteséggel mesélt a házasságáról és az igazán embert próbáló időszakokról.

A minap csúnyán összevesztünk a pasimmal. Egy kis hülyeségből indult az egész, valami olyasmiből, hogy ki vigye le a szemetet – már megint –, aztán borult az egész bili. A szóváltás végén álltunk egymással szemben villámló tekintettel, nekem pedig az suhant át az agyamon, hogy te jó isten, szeretem én ezt az embert egyáltalán?

Két órával később, miután erőt vettem magamon, és bocsánatot kértem azért, hogy túlreagáltam ezt a „szemétdolgot“, újra szent volt a béke. Összebújva néztük a kedvenc sorozatunkat, és miközben a kedvenc pózomba kuckósodtam magam az ölében, csak arra tudtam gondolni, hogy a világ legszerencsésebb embere vagyok, amiért ez a fiú hat éve engem választott.

És hogy ezt miért írtam most le? Nos, mert a minap Pink, a szókimondó énekesnő is épp a monogámiával kapcsolatos tapasztalatairól írt. Méghozzá a tőle megszokott nyers őszinteséggel. „Vannak pillanatok, amikor ránézek Carey-re, és a világ legokosabb, legvonzóbb férfiját látom…egy sziklát. És vannak olyanok, amikor ránézek, és azt gondolom, soha többet nem akarom látni” – mondta Pink a Guardiannek.

Az énekesnő és férje, Carey Hart egyébként 11 éve vannak együtt: ez idő alatt legalább kétszer szakítottak, összeházasodtak, két gyerekük született, és volt egy olyan évük is, amikor egyáltalán nem szexeltek egymással. „Lesznek időszakok, amikor idegenként fekszetek egymás mellett. Amikor joggal merül fel benned a kérdés, hogy vajon vége, hogy végérvényesen kihűlt az ágyatok, az érzéseitek egymás felé?”

Pink interjújában kijelenti, a monogámia kemény és küzdelmes munka. „De ha becsülettel elvégezted a munkád, akkor ennek meglesz a jutalma is, amit a saját bőrödön érezhetsz majd” – mondja az énekesnő, aki szerint teljesen normális egy kapcsolatban, ha néhány óra különbséggel teljesen ellentétes dolgokat érzel a másik iránt. „Velem előfordul, hogy egyik nap teljesen elolvadok attól, amit Corey mond nekem, hogy aztán két nap múlva már egy villával akarjam szíven szúrni. Ez ilyen.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top