Életmód

Tyúkszemnek nézték József rákos daganatát, amputáció várhat rá

Lábfájással ment orvoshoz Balogh József, akkor tyúkszemmel kezelték. Egy évre rá azonban azt közölték vele, hogy az elváltozás valójában rák.

Nagyon fájt a lábfeje, ezért orvoshoz ment 2016 nyarán. Megállapították, hogy tyúkszem van a talpán, amit lefagyasztottak. Mivel továbbra is fájt, ezért visszament. Pár héttel később kivágták, de ez sem segített. Ismét kés alá került, akkor még mélyebben vágták ki a tyúkszemet. Másnapra kétszeresére dagadt a lába – számolt be József kálváriájáról a Blikk.

Ezek után ortopédiára küldték, onnan visszautalták a bőrgyógyászatra. Közben a lába egyre jobban fájt, alig tudott ráállni a hentesként dolgozó férfi. Végül egy magán-ortopéd­orvos CT-vizsgálatra küldte, majd a szövettan kiderítette: hae­mangioendothelioma a diagnózis, azaz egy ritka, vérből kiinduló rák­fajta, ami addigra teljesen felemésztette József csontjait. Azok mára már papírvékonyakká váltak, így lehet, hogy le kell vágni a lábát.

19 dózis sugárkezelésen vagyok túl, de nem volt változás, csak a lábam feketedett el, így abbahagyták a terápiát

– panaszolta József, akinél már ügyvéd is jelentkezett, hogy segít kártérítési eljárást indítani.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top