Életmód

Ő lesz az első női katonatiszt az amerikai tengerészgyalogságban

Az amerikai történelemben először lesz nő katonatiszt a tengerészgyalogságnál.

A védelmi minisztérium külön közleményben jelentette be a hírt hétfőn. A kommünikében Robert Neller tábornok, a tengerészgyalogság parancsnoka hangsúlyozta, hogy büszke a női katonatisztre.

A főhadnagyi rangot kapott fiatal nő végigcsinálta a tengerészgyalogság fizikailag is rendkívül megerőltető, az amerikai hadseregben a legnehezebbnek tartott 13 hetes kiképzését. Ezt minden olyan tengerészgyalogosnak el kell végeznie, aki tiszt szeretne lenni. A kiképzést 131 tisztjelölt kezdte meg, de csak 88-nak sikerült végigcsinálnia, azaz 43-an morzsolódtak le.

GI Jane (fotó: The Kobal Collection)

Demi Moore a G. I. Jane című filmben (fotó: The Kobal Collection)

A Washington Post tudomása szerint az első női tiszt várhatóan egy 40 fős szakasz parancsnoka lesz. A főhadnagynő azt kérte, hogy nevét ne hozzák nyilvánosságra. Az előző elnök, Barack Obama kormányzata 2012-ben, akkor még kísérleti jelleggel tette lehetővé nők számára is, hogy a tengerészgyalogságnál teljesíthessenek szolgálatot. 2012-ben 32 nő kezdte meg a kiképzést, de egyikük sem fejezte be. 2015 decemberétől az Obama-kormányzat végleg engedélyezte a szebbik nem katonai szolgálatát a tengerészgyalogságnál is. A hétfőn diplomázott főhadnagynő akkor szegődött el a haderőnemhez három társnőjével, ám csak neki sikerült végeznie.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top