Életmód

Egy módszer, amely mindent visz! Készen állsz arra, hogy túllépj a pozitív gondolkodáson?

Már majdnem három éve, a barátnőmnél tett látogatás alkalmával szokásos módon csacsogtunk, amikor megkérdeztem tőle: „Hol voltál, úgy ki vagy cserélve.” Elmondta, részt vett egy Access Bars nevű tanfolyamon. Hazaérve nem hagyott a dolog nyugodni, és rákerestem, kíváncsi voltam, eszik-e vagy isszák ezt az egészet. Rögtön elkezdett vonzani, és attól a perctől kezdve az Access Consciousness az életem részévé vált.

Mert szerintem egy hét sem telt el, és a tanfolyamon találtam magam Kovács Angélánál, karácsony előtt három nappal. Azzal pedig, hogy az én életem részévé vált, közvetlenül vagy közvetetten számos más ember is kapcsolódni kezdett vele, akár a környezetemben, akár az olvasóim körében. És amikor nemrég felmerült kérdésként, hogy mégis pontosan miről is szól ez, nagy örömmel álltam neki, hogy írjak róla.

Ha egy szóval kellene összefoglalni: a tudatosságról szól. Az Access Consciousness azt jelenti, hogy hozzáférés a tudatossághoz. Az Access a tudatosságunk megéléséhez, az éberségünk és képességeink elismeréséhez és a könnyedebb választásokhoz ad olyan eszközöket, amelyek a hétköznapokban is segítenek minket átlendülni a nehézségeken. Arra kíváncsi, és azt segíti elő, hogy kihozzuk magunkból azt, amit valójában tudunk: a világról, önmagunkról, a teremtésről, bármiről. Nem kőbevésett dogmákat kíván igazságként átadni számunkra, hanem kérdések útján képessé tesz arra, hogy elismerjük a saját tudásunkat. Facilitátorként én is ezt teszem, ehhez segítem hozzá mindazokat, akik megkeresnek.

Számos spirituális módszert, elvet ismerek. Van, amelyiket közelről, van, amelyiket távolról. Néhány éve már aktív formálója vagyok a magyar ezoterikus életnek: látom, mik a trendek, milyen módszerek vannak már talán kicsit lecsengőben, és melyek azok az újdonságok, amelyek másképp közelítik meg az életet. Az Access ez utóbbiak közé tartozik.

A hiteles módszerek alapja az, hogy kihoz minket az ítélkezések, a polaritás és a dualitás csapdájából. Az Access Consciousness is ezt teszi, olyan „trendi” és dinamikus módon, ami könnyedén befogadhatóvá válik a 21. század emberei számára, illeszkedve a modern élet kihívásaihoz.

Az Access alapja a Bars-kezelés, amely fekve történik oly módon, hogy a fejen lévő pontokat érintem. Ezek a pontok olyan területeket jelölnek, mint Pénz, Kontroll, Kreativitás, Kapcsolatok, Test, Szexualitás, Éberség, Kedvesség, Hála, Tér, Idő stb. A kezelés alatt az ezekhez a területekhez kapcsolódó önkorlátozó hiedelmek, fix nézőpontok, korlátok oldódnak, akár ebből az életből, akár előző életből hozzuk őket.

Az a jó benne, hogy nem kell szavakkal belemenni, hogy éppen mi oldódik, az energiák dolgoznak. Ráadásul egy Bars-kezelés nemcsak rajtunk hat, de rajtunk keresztül akár több ezer emberen, hozzásegítve őket a könnyedebb létezéshez.

Amiért én végtelenül hálás vagyok az Accessnek, az a könnyedsége, ami felszabadított. Megszoktuk azt, hogy az életnek komolynak és nehéznek kell lennie, hogy ahhoz, hogy „kiérdemeljük” a jót, először szenvednünk kell. Azt is látom, hogy az ennek ellentételezéseként divatossá vált „pozitív gondolkodás” sem hozott valódi, hosszú távú eredményeket, hiszen a jó és a rossz megkülönböztetésének köszönhetően ez a trend is még mindig az ítéleteken alapul. Az Access mantrája szerint azonban: „Az egész élet könnyedén, örömmel és ragyogva árad felém.” Az egész élet, tehát a „jó” és a „rossz” is. Az Access olyan eszközöket – különösen kérdéseket ad, amelyek ki tudnak vinni minket a megrekedéseinkből, a polaritásból és az ítéletekből.

Azt szoktam mondani, a Bars-kezelés és a tanfolyam sem csodaszer. Nem azt jelenti, hogy kapsz egy kezelést vagy elvégzed a tanfolyamot, és akkor már csak csupa jó dolog történik veled. Viszont bárhogy is alakul az életed, könnyebben megtalálod a kiutat, könnyebben találsz eszközöket, hogy olyan életet teremts magadnak, amilyenre valójában vágysz. Az Access-szel való ismerkedés első lépcsőfoka tehát a Bars-kezelés, amelynek során kiürítjük azt a lelki szemetesládát, amelyben sok évnek a szemetét gyűjtögettük. Aki pedig megszereti a Barst, egy egynapos tanfolyamon akár meg is tanulhatja.

Azt tapasztaltam, hogy számos kiváló módszer létezik, amit életünk egy-egy szakaszában sikeresen tudunk használni. Vannak, akik megmaradnak egynél, mások idővel nyitnak új lehetőségekre. Az Accesst – habár mindenki számára könnyedséget és felszabadulást hozhat – nem feltétlenül tudja mindenki elsőre befogadni. De akik kellően „furcsák” és „nem normálisak”, akik azt érzik, hogy kilógnak a sorból, ebből a világból, és valahol a lelkük mélyén tudják, hogy lehetne másképp is, mint ahogy azt eddig hitték, akik merik vállalni a képességeiket, és mernek egy nagyszerűbb, csodákkal teli jövőt választani, az ő számukra izgalmas és kalandos játszótér lesz az Access által kínált lehetőségek számtalan tárháza.

Mi az, amire mindig is vágytál, de eddig még nem ismerted el a magad számára? Mi az, amit valójában szeretnél, csak nem találod az eszközeidet hozzá? Készen állsz-e a változásra, és hogy belépj azon lehetőségek világába, amelyeket az élet számodra tartogat? Ha még olvasnál róla, esetleg kipróbálnád, az oldalamon további információkat is találsz minderről.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top