Életmód

Elképesztő összeggel rövidítette meg két nő az általuk vezetett takarékszövetkezetet

Éveken keresztül csapolta egy Pest megyei takarékszövetkezet vagyonát a cég két vezető tisztségviselője, akik több mint 400 millió forint vagyoni hátrányt okoztak a pénzintézetnek.

Most emelt vádat a Dabasi Járási Ügyészség két nő ellen, akik éveken át szipolyozták munkaadójuk, egy pest megyei takarékszövetkezet vagyonát. A nők 12 év alatt összesen több mint 400 millió forint vagyoni hátrányt okozott a pénzintézetnek.

A vád szerint a két cégvezető 2001 februárjától 2013 júliusáig több ponton megszegte a vagyongazdálkodás szabályait. A pénzintézet egy közbenső cége útján éveken keresztül összesen mintegy 60 millió forintot fizettek egy informatikai szolgáltatást nyújtó cégnek anélkül, hogy ténylegesen igénybe vették volna a szolgáltatást. Volt olyan is, hogy a pénzintézet kintlévőségeinek rendezésére megbíztak egy céget, amelynek teljesítés nélkül több mint hétmillió forintot utaltak át.

Legnagyobb dobásuk az volt, hogy az egyik nő a takarékszövetkezet képviselőjeként a saját, társa és munkatársaik részére több életbiztosítási szerződést kötött. A másik vádlott pedig ellenjegyezte ezeket, hogy az összesen 170 millió forintot kitevő biztosítási díjat éveken keresztül minden esetben a takarékszövetkezet fizesse meg.

Az egyik tisztségviselő a vád szerint 240 millió forint, társa 180 millió forint vagyoni hátrányt okozott a takarékszövetkezetnek a vagyongazdálkodási követelmények folyamatos megszegésével.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top