Életmód

Nem csak a vitrinbe való – a kerámia előnyei építkezéskor

A kerámia nemcsak dísztárgyak anyaga, hanem a legelterjedtebb építőanyag is. Ebből készülnek évezredek óta a tetőink, a házak falai, sőt még a díszes burkolatok is. Az elmúlt évtizedekben számos új anyag is megjelent, amelyeknek előnyei és hátrányai is vannak a kerámiához képest, így aztán egyre nehezebb meghozni a tökéletes döntést, amikor házépítéshez ki szeretnénk választani a legmegfelelőbb anyagokat. A számos előny közül most összegyűjtöttünk hármat, amely mindenképpen a kerámia mellett szól.

Energiatakarékosság kerámiaburkolatokkal

A burkolatok adják meg egy otthon karakterét – legalábbis esztétikai értelemben. Rendkívül változatos anyagok, formák és színek állnak a rendelkezésünkre ezen a téren, így aztán ha otthonteremtésről van szó, tényleg csak a képzelet és a pénztárcánk szab határt annak, hogy ezekkel az elemekkel kifejezzük az egyéniségünket és kedvünkre alakítsuk a lakásunk hangulatát. A burkolatok – a csempék, lambériák, hajópadlók, parafa borítások, kövek stb. – azonban nemcsak az enteriőr stílusában játszhatnak fontos szerepet, hanem a ház „működésében” is, és számolni kell velük az energiahatékonyság megtervezésekor. Ebből a szempontból a kerámia talán a legideálisabb választás, mert az égetett kerámiából készült csempe kiváló hővezető képessége miatt gyorsan és egyenletesen melegszik, és alacsony a hőellenállása. Ez azt jelenti, hogy például egy padlófűtéses rendszer esetén a hőt gyorsan leadja a helyiség levegőjének. Mivel a tömege is nagyobb fajlagosan, mint más burkolóanyagokénak, ezért jó hőtároló is, vagyis jól tartja a helyiség hőmérsékletét. Mindez együtt azt jelenti, hogy egy kerámiával burkolt otthon klímája kiegyenlítettebb. 

Környezetbarát fal

Nagyjából 4-5 olyan falazóanyag van manapság, amely szóba jöhet egy családi ház építésekor. Ezek közül a tégla a legelterjedtebb mind a mai napig – sokak szerint azért, mert egyszerűen megszokták az emberek, és bíznak benne. A kerámiatéglák tulajdonságai tényleg kedvezőek, ám ezek közül sokat az új anyagok is fel tudnak már mutatni, sőt egyes területeken túl is szárnyalják a téglát. Egy dologban azonban továbbra sincs igazi versenytársa a kerámiának, ha falazásról van szó: tégla a legtermészetesebb anyag mind közül. Természetesen most nem vesszük számításba az olyan alternatív anyagokat, amelyekből lehet ugyan házat építeni, de egy átlagos családi háznál számos okból nem javasolják a használatát – ilyen például a vályog vagy a szalma, amelyek mind csodálatos anyagok, de igen körülményes velük tartós, masszív és biztonságos épületet felhúzni. Marad tehát a tégla, ha természetességről van szó, mert ennek minden összetevője a mai szigorú követelmények szerint is környezetbarátnak minősül, és bontás után is azonnal visszakerülhet a természet körforgásába.

Jól szellőző tető

A tetőkkel kapcsolatban is ugyanaz a helyzet, mint a burkolatoknál és a falaknál: sok jó választási lehetőségünk van, és igazából a céljaink és a ház funkciója dönti el, hogy melyik ezek közül a számunkra legmegfelelőbb. Az égetettkerámia-cserepek mellett szól – a szép megjelenésük, tartósságuk és természetességük mellett –, hogy jól szellőzik, „lélegzik” az anyaguk, és ezen a téren minden más tetőcserépnél jobban teljesítenek.  Ezt az előnyt akkor tudjuk leginkább kihasználni, ha pénzt akarunk megtakarítani azzal, hogy a drága szellőzőrendszereket lehagyjuk a tetőről. Az agyagból készült termékek páraáteresztő képessége ugyanis tényleg kiváló, és ha összevetünk két tetőt, amelyiken nincsenek szellőzést segítő elemek, akkor biztosan a kerámia teljesít majd jobban.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top