nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Turnébuszban erőszakolt meg egy nőt a zenekar

A zenekar azzal védekezik, hogy a nő saját akaratából látogatta meg a őket, és normális körülmények között távozott.
NLCafé
f Ajánlom

Letartóztatták egy lengyel deathmetal együttes négy tagját Los Angelesben, a gyanú szerint fogva tartottak, és megerőszakoltak egy nőt amerikai turnéjuk alatt a turnébuszban.

A rendőrségi jelentés szerint a nőre a busz mosdójában támadtak rá az augusztus 31-i spokane-i fellépés után. Az extrém rockot játszó zenekar tagjait szombaton a kaliforniai Santa Anában tartóztatták le. A négy férfi kedden megjelent egy Los Angeles-i bíróságon.

Steve Graham, a zenészek ügyvédje e-mailben közölte, hogy a Decapitated tagjai „harcolnak az ellenük felhozott vádak ellen és bíznak abban, hogy a történetet az ő szemszögükből is meghallgatják”.

A lengyel zenekar az ausztrál Thy Art is Murder nevű együttessel turnézik Amerikában, a spokane-i koncert és a letartóztatás között több fellépésük volt. A 31 éves Michal Lysejko, a 35 éves Waclaw Kieltyka, a 31 éves Rafal Piotrowski és a 30 éves Hubert Wiecek ellen folyik vizsgálat.

A spokane-i rendőrségnek a nő és barátnője elmondta, hogy részt vettek az augusztus 31-én tartott koncerten, beszélgettek a zenészekkel, akik meghívták őket egy italra a turnébuszukra. A két nő a buszon kényelmetlenük kezdte érezni magát. Egyikük kiment a busz mosdójába, ahova követte a zenekar egyik tagja – áll a Spokane megyei bíróságra beadott rendőrségi jelentésben.

A nő megpróbálta ellökni a támadót, aki kicsavarta a karját, a mosdónak lökte, arccal a lefolyó és a tükör felé. Az áldozat a tükörből és a szeme sarkából felismerte megerőszakolóiban a zenekar tagjait. A másik nő szemtanúja volt az eseményeknek.

A jelentés szerint az egyik zenész segített a nőnek felöltözni, és kivezette a buszból, a nő ezután elmenekült, és hívta a 911-et. A rendőr, aki a segítségére érkezett, visszament a tett színhelyére, azonban a busz már nem volt ott.

A zenészek ügyvédje szerint tanúk vannak arra, hogy a nő „saját akaratából látogatta meg a zenekart, és normális körülmények között távozott”.

Megosztás Facebookon