Életmód

Rasszista üzenete van az Elfújta a szél című filmnek, nem vetítik többet

Nem vetíti a memphisi Orpheum mozi az Elfújta a szél című filmet, mert többen tiltakoztak annak "rasszizmusa" miatt. A filmszínház 34 év után vette le műsoráról az Oscar-díjas alkotást.

Harmincnégy évig műsoron volt az Elfújta a szél című film a memphisi Orpheum moziban, ám az elmúlt időszakban többen tiltakoztak annak “rasszizmusa” miatt, ezért a mozi vezetése inkább levette a filmet a műsorról.

Az amerikai polgárháború idején és az azt követő években játszódó, többszörös Oscar-díjas filmet 1939-ben mutatták be.

Ez is érdekelhet Megnézem

A filmet Margaret Mitchell 1936-ban írt, azonos című regénye alapján Victor Fleming rendezte. Főszereplője Vivien Leigh, Clark Gable, Leslie Howard és Olivia de Havilland. A regény és a film központi alakja Scarlett O’Hara, egy déli ültetvényes lánya.

A történet az ő életét és boldogulását, azon keresztül pedig az Amerikát 1861 és 1865 között emésztő polgárháborút és az utána következő időszakot mutatja be.

A producer, David O. Selznick megtiltotta a filmben a néger kifejezés használatát. A Scarlett O’Hara dadáját alakító Hattie McDaniel volt az első afroamerikai színésznő Amerikában, akinek tehetségét Oscar-díjjal ismerték el – a filmben nyújtott művészi alakításáért.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top