Életmód

Saját családját is kiakasztotta szoptatós fotójával a kirgiz elnök lánya

Aliya Shagieva még áprilisban tett közzé egy fotót, amin alsóneműben szoptatja gyermekét, de a fotóból akkora botrány lett, hogy végül le kellett szednie a közösségi oldaláról.

Aliya Shagieva a BBC brit hírcsatornának elmondta, álmában se gondolta volna, hogy a meghitt és bensőséges fotó ilyen heves indulatokat vált majd ki. A kirgiz elnök kisebbik lánya tavasszal adott életet első gyermekének, és azóta rengeteget posztol a babáról közösségi oldalán. Áprilisban többek között egy olyan képet is megosztott, amin az látszik, ahogy szoptatja a picit. Aliya a képhez azt a kísérőszöveget írta: “Akkor és ott etetem meg a gyermeket, ahol és amikor szükségét érzem.

A kép már közvetlenül a közzététel után hatalmas indulatokat váltott ki. A hozzászólók többsége azt nehezményezte, hogy Aliya intim pillanatot osztott meg az életéből, ráadásul mindezt hiányos öltözékben tette. Az elnök lánya a kritikákra válaszul elmondta, nem érzi úgy, hogy a képpel átlépett volna egy határt.

Saját családját is kiakasztotta szoptatós fotójával a kirgíz elnök lánya

“A testem egyáltalán nem vulgáris vagy takargatni való. Működik, és éppen azt a célt szolgálja, amire teremtve lett: a gyermekem fizikai szükségleteit elégíti ki. Ebbe nincsen semmiféle szexualitás” – mondta a BBC-nek, majd hozzátette, a képet azért távolította el végül az oldaláról, mert az nemcsak ismeretleneket, de a családját, többek között édesapját, Almazbek Atambajev elnököt is felháborította.

Saját családját is kiakasztotta szoptatós fotójával a kirgíz elnök lánya

“Egyáltalán nem tetszett nekik. Persze, megértem őket is, hiszen a fiatalabb generáció mindig egy kicsit kevésbé konzervatív, mint a szülei mondta Aliya, aki nagyon aktív közösségi oldalán, és továbbra is rendszeresen posztol művészi munkáiról és a családjáról is. A szoptatás egyébként visszatérő téma nála, amit azzal magyaráz, hogy szoptatás közben úgy érzi, a legjobbat adja magából gyermekének. “A gyermekem táplálása sokkal fontosabb számomra, mint az, mit gondolnak rólam az emberek” – zárta interjúját.

Olvass még többet a szoptatásról az NLCafé oldalán: 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top