nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Hivatalos: a rendszeres kávézás biztosan nem ártalmas

Végre eldőlni látszik a vita arról, hogy a kávé inkább jót tesz a szervezetünknek, vagy valójában tönkreteszi azt. Most két friss tanulmány szerint a kávézás egészséges szokás, sőt, nemhogy szívrohamot nem okoz, de a szív- és érrendszeri betegségek miatti halálozás kockázatát egyenesen csökkenti. A szerzők szerint a kávézással együtt járó életstílus is hatással lehet az eredményekre.
Forrás: MTI
f Ajánlom

Naponta világszerte 2,25 milliárd csésze kávét fogyaszt az emberiség. Bár korábbi tanulmányok már valószínűsítették, hogy a kávénak előnyös hatásai vannak az egészségre, két, egymástól független kutatás most nagy mintán és változatos korcsoportokban vizsgálva is bebizonyította a kávé pozitív hatását.

Hivatalos: a rendszeres kávézás biztosan nem ártalmas

Az első tanulmány több mint 185 ezer résztvevő kávézási szokásait vizsgálta – őket a kilencvenes évek elején toborozták, és átlagosan 16 évig követték nyomon őket. Az eredmények szerint napi egy kávé fogyasztása 12 százalékkal csökkentette a halálozás kockázatát bármely korcsoportban, míg akik két vagy három kávét is ittak naponta, azok 18 százalékkal kisebb kockázatnak voltak kitéve, etnikai hovatartozástól függetlenül. 

Azt találtuk, hogy a kávézóknál csökkent a szív- és érrendszeri, rák-, légzőszervi, vese- és cukorbetegség miatti halálozás rizikója

– foglalta össze Veronica Setiawan, a tanulmány társszerzője, a Dél-karolinai Egyetem professzora.

A másik tanulmány – amely a maga nemében az eddigi legnagyobb – több mint 450 ezer résztvevőt vizsgált, akiket 1992 és 2000 között toboroztak európai országokból, és szintén átlagosan 16 éven át követtek nyomon. A vizsgálat során figyelembe vettek számos olyan tényezőt, mint az életkor, a dohányzás, a testmozgás, a képzettség. Azt találták, hogy a nem kávézókhoz képest azoknál, akik három vagy annál több kávét ittak naponta, 18 százalékkal csökkent a halálozási kockázat a férfiak és 8 százalékkal a nők körében.

Kávézás mint egészséges életstílus

A szakértők azonban arra figyelmeztettek, hogy az Annals of Internal Medicine folyóiratban közölt két tanulmány nem tudta kimutatni: vajon egyedül a kávézás okozná a csökkenő kockázatot, vagy pedig a kávézóknak egyszerűen egészségesebb az életstílusuk. Emellett az is árnyalja az állításokat, hogy kávéfogyasztásukról maguk a részvevők szolgáltak adatokkal, néhányan koffeinmentes és koffeines kávét is fogyasztottak, az európai tanulmány pedig csak egy-egy időpontban vizsgálta a kávézás mennyiségét. Ezek mind hatással lehettek a kapott eredményekre.

A két tanulmány szerzői egyetértettek abban, hogy a kérdésben további kutatások szükségesek.
Marc Gunter, a Nemzetközi Rákkutatási Hivatal munkatársa, a második tanulmány társszerzője úgy fogalmazott: “Nem javasolnám senkinek, hogy mostantól döntse magába a kávét, de azt igazolták a kutatások, hogy a kávézás biztosan nem ártalmas, és része lehet az egészséges étrendnek.”

Megosztás Facebookon