Életmód

Megszurkálta nagymamáját, majd aludni tért

Befejezte a nyomozást a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság L. Krisztián ügyében, aki a gyanú szerint késsel összeszurkálta saját nagymamáját, majd lefeküdt aludni.

Tavaly november óta nyomozott a rendőrség a 33 éves, sárrétudvari L. Krisztián után, akit azzal gyanúsítanak, hogy összeszurkálta 84 éves nagymamáját egy konyhakéssel, majd aludni tért. Az idős nőre lánya talált rá másnap reggel, és egyből értesítette a mentőket, akik kórházba szállították a nagymamát.

A késelés miatt már másnap reggel az idős nő unokájára terelődött a gyanú, ezért őt a helyszínen elfogták, vizsgálati őrizetbe helyezték, majd tavaly november 20-án előzetes letartóztatásba került.

Fotó: police.hu
A támadáshoz használt konyhakés –  Fotó: police.hu

A bűncselekményhez használt tompa hegyű konyhakést a mosogatóban találták meg a nyomozók. Az igazságügyi orvos szakértő véleménye szerint az idős asszony könnyű sérüléseket szenvedett, azonban a késszúrások alkalmasak voltak életveszélyes, akár halálos sérülés okozására is.

L. Krisztián ügyében a nyomozást a napokban zárta le a rendőrség, az iratokat vádemelési javaslattal együtt küldte meg a főügyészségnek.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top