Életmód

Jönnek az új utcanevek Budapesten

Tizenegy, eddig névtelen budapesti közterületet keresztel el a Fővárosi Közgyűlés. Két budai és két pesti kerület érintett.

Egyhangúlag jóváhagyta a Fővárosi Közgyűlés szerdán, hogy tizenegy, eddig névtelen budapesti közterület nevet kaphasson.

A III. kerületben így mostantól a Hadrianus utca környékén megtalálható lesz a Traianus tér és a Septimius Severus utca, a Gőtés-tóhoz ezentúl a Gőtés köz vezet majd, a mikroflopi feltalálójára pedig a Jánosi Marcell köz emlékeztet.
    

A XI. kerületben a Forgalmi utcánál létrehozták a Ljubljana teret – a változtatást a szlovén nagykövet kezdeményezte, miután Budapesten eddig egyetlen közterület neve sem volt Szlovéniához köthető.

A XVI. kerületben a Zselic utcától délre neveznek el új közterületeket a Dunántúli-dombságban található településekről, így lesz a környéken Kardosfa, Ibafa, Bőszénfa, Gálosfa és Simonfa utca is.
    
A XVIII. kerületben Schaub Mihályról, Pestszentimre első plébánosáról neveznek el egy eddig névtelen utcát.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top