Életmód

Lekeverte a mormon pap a 12 éves kislányt – videó

A 12 éves Savannah a templomban ismerte be, hogy meleg, de volt, aki nem szívesen hallgatta őt.

A 12 éves, Utah államban élő Savannah iszonyú bátor, egyben aranyos beszédet tartott a mormon templomban, ahova a szüleivel jár. Arról beszélt, hogy nagyon szereti a szüleit, és büszke rájuk, mert azt tanították neki, fogadja el magát olyannak, amilyen. Ezért nem baj, ha szeplős, és az sem, ha a saját neméhez vonzódik. 

Ezen a ponton a hallgatóság néhány tagjának elég kínos lett Savannah vallomása. Egy perc után meg is kérte őt a balján ülő mormon pap, hogy fejezze be, és üljön le. Szerencsére valaki fölvette a beszédet, így több amerikai médium is kiállt a kislány mellett. Az anyukája is nagyon büszke rá.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top