Életmód

Szerelmesen még a fogyás is jobban megy – állítja a tudomány

Köszönd a hormonjaidnak!

 Addig letettél a randizásról, amíg nem dobtál le pár kilót? Rossz sorrendben gondolkozol: az Obesity szakfolyóiratban megjelent tanulmány szerint épp a szerelembe esés fog segíteni, hogy végre az utolsó pluszkilóktól is megszabadulj!

 A Harvard klinikai iskolájában egy érdekes kísérletet végeztek: a szerelemhormonnak is nevezett oxitocint, amely főleg összebújások és csókcsaták alatt termelődik, egy orrspray-ben koncentrálták azzal a céllal, hogy megnézzék, segíthet-e a túlsúllyal küzdőknek.

Szerelmesen még a fogyás is jobban megy - állítja a tudomány

A kísérletben 25, egészséges fiatal férfi vett részt – 13 közülük normál testtömegindexszel, 12 pedig túlsúllyal rendelkezett. Mindannyian kaptak egy-egy spray-t, néhányan az oxitocinnal, néhányan pedig placebóval töltöttet. A használata után reggelit kellett rendelniük, ám a rendelt adag kétszeresét kapták. A kísérletet 8 héttel később megismételték úgy, hogy ekkor felcserélték az oxitocint és a placebót. Az eredmény: amikor a résztvevők oxitocint kaptak, még a nagy adag ellenére is kevesebbet ettek – egészen pontosan 122 kalóriával és 9 g zsírral –, mint amikor placebót fújtak az orrukba. Bár a kísérlet nem egészen reprezentatív, a kutatókat mindenesetre bizakodással tölti el, hiszen az oxitocinnal, úgy tűnik, mellékhatások nélkül csökkenthető az étvágy.

 ELLE

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top