Életmód

A szerelem mint ébresztő

Állandóságra vágyunk, és sokan megriadnak a változástól. Ezért hajlamosak vagyunk bent ragadni olyan helyzetekben, amelyek már nem szolgálnak minket. A változástól és az egyedülléttől való félelmeink visszafognak minket, még akkor is, ha már változásra lenne szükség. Vannak olyan helyzetek, amikor az élet ilyenkor nehézséggel szembesít, hogy a belső erőnket a megoldandó feladatokra fókuszáljuk. És van, hogy ez a kimozdító erő egy pozitív érzés, a szerelem képében tör be az életünkbe.

Már több éve facilitálok és azt tapasztaltam, sokan látják, hogy már nem működik a kapcsolatuk. Vannak, akik félnek erről még kommunikálni is, vagy ezt a témát felhozni a társuknak, nem tudván, hogyan tegyék mindezt. Mások már túl vannak ezen, de “elvannak a langyos vízben”, a látszólagos biztonságban. A bizonytalanság félelmetes – írta a napokban valaki. Hosszú távon, amikor azonban meg akarjuk úszni az életet, szinte sosem sikerül. Mert ha itt az idő a kimozdulásra, akkor bizony a történések erre késztetnek minket.

A tapasztalatom az, hogy aki pont a szeretet és a szerelem területén élt meg elfojtásokat, azokat pont ezzel mozdítja meg. A szerelem – ha már meglévő kapcsolatban érkezik – mindig ébresztőt fúj: “Hahó, itt az idő leporolni a rég elfojtott érzésekről és helyzetekről az oda nem illő részeket, és ránézni arra, amire eddig nem mertünk.” A reakciók és hogy milyen változásokat szolgál mindez, alapvetően háromfélék lehetnek.

Itt az idő a változásra a kapcsolaton belül

A szerelem, és ezáltal egy “harmadik fél” azt a célt szolgálja, hogy rávilágítson arra, hogy a jelenlegi kapcsolatban változásra van szükség. Kommunikációra sarkall, és arra, hogy ne hazudjunk már tovább saját magunknak és a másiknak. Egymás társai vagyunk az életben és a fejlődésben is, van, hogy kézen fogva, van, hogy egymás kezét elengedve. Egy kapcsolat mindig két ember választása, és nem vagyunk jósok, hogy megjósoljuk, meddig tart. Habár sokszor rákérdeznek, soha senkinek nem mondom meg, hogy menjen vagy maradjon. Honnan tudnám? De a lelkünk mélyén érezzük. Azt is, ha mennünk kell, és azt is, ha maradni.

 Itt az idő a továbblépésre

Habár már kaptam ezért hideget-meleget egyaránt, de akkor is vállalom: van, hogy két ember közös útja és – párkapcsolatban – együtt töltött ideje “lejár”. Mintha beteljesítették volna egymás életében azt, amiért találkozniuk kellett. Mindig adnak egymásnak, fejlődnek egymás mellett. De az igazi teljesség, az igazi kiteljesedéshez idővel másra van szükség. És ilyenkor jön valaki, aki erre ráébreszti az egyik felet, aki aztán akár gyorsan továbbáll. Számtalanszor látom, hogy az “ébresztőt fújó” személynek csak ennyi volt a szerepe: Kiemelni a szerelembe eső személyt egy olyan kapcsolatból, amely már valójában nem működik, sokszor “haldoklik”.

Aztán ahogy ez megtörténik, szinte el is tűnik az illető életéből. Mert van olyan fejlődési időszak, amelyet egyedül kell végigjárnunk. Rettegünk ettől a szakasztól, de valójában egy nagyon izgalmas időszak mindez. Önmagunk felfedezése, hogy kik is vagyunk mi a világban, mi a szerepünk, miben éljük meg igazán magunkat, és milyen kapcsolatra vágyunk? Tiszta tudatosságot és gyors fejlődést tud hozni ez az időszak, ha bele merünk állni.

A harmadik verzió, hogy a szerelem beteljesedik, és aki a szerelmet felébresztette, ő lesz az “igazi”. Sokszor az ajándék. És igen, ilyenkor legtöbbször kiderül, hogy megérte minden kényelmetlen nehézség, mert olyan élmények érnek, amelyeket korábban nem tapasztaltunk. És rájöhetünk, hogy addig talán még szerelmesek sem voltunk.

Hogy kinél melyik verzió valósul meg, az nem feltétlenül van előre borítékolva. Biztosra mennénk, de a biztonság csak illúzió, csak a látszat. Ami kihagyhatatlan lépés, az az önmagunkba nézés: mit is szeretnénk valójában, kivel és hogyan? Milyen életet? Milyen életminőséget? Ehhez sokszor azt kell megtapasztalnunk, milyet nem. Mindez egy folyamat, és nem mindig megy egyik percről a másikra. De elindulhatunk az úton, egyik lépést a másik után meglépve, egyre nagyobb teljességben, szeretetben és szerelemben.

Olvass tovább szerelem témában!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top