Életmód

Harminc évig verte a férje, mégis őt tartoztatták le: Gatewood nagyi története

Grandma Gatewoodként ismeri a világ azt a nőt, aki 67 évesen, egy bántalmazó férjtől megmenekülve, nekivágott a híres túraútvonalnak, az Appalachian Trail gyalogtúraösvényének, hogy legyalogoljon háromezer kilométert. A története még 60 év elteltével is megérinti a szíveket.

Emma Gatewood volt az első nő, aki a teljes túraösvényt, mind a 3507 kilométert teljesítette teljesen egyedül 1955-ben. Akkor volt 67 éves, 11 gyermeke és 23 unokája várta haza, miközben Gatewood nagyi egy átlagos tornacipőben és egy otthon készített hátizsákkal vágott neki a nagy túrának.

Májustól szeptemberig ebből a tornacipőből összesen hat párt használt el a gyaloglás során. Nem flancolt csilliárdokat érő túrafelszereléssel: útközben vett egy pokrócot és egy zuhanyfüggönyt, hogy védje magát az időjárás viszontagságaitól, de nem foglalkozott olyan apróságokkal, mint hogy legyen nála hálózsák, sátor, iránytű, vagy akár csak egy térkép.

Helyette inkább rábízta magát a saját józan eszére és az idegenek jóindulatára, akikkel összesodorta útközben az élet.

Szálláshelyekkel sem bíbelődött sokat, akár egy hintaágyban, egy piknik asztal alatt vagy egy levélkupacon is elaludt, ha épp ott esteledett rá. Főleg konzerv virslit, mazsolát, magvakat és zöldségeket evett, vagy olyan ételeket, amikkel megkínálta a többi túrázó. A története nem ért véget egy túrával, visszatért újra a túraösvényhez 1957-ben, amivel ő lett az első ember – férfiak és nők között egyaránt -, aki kétszer teljesítette sikeresen ezt a túrát. Saját bevallása szerint ezt a második alkalmat tudta csak igazán élvezni, az elsőnél inkább csak a túlélésre játszott. Később, 1964-ben még egyszer nekiindult, és 76 évesen harmadszorra is bejárta mind a 3507 kilométert, ezzel rekordot állítva fel.

Harminc évig verte a férje, mégis őt tartoztatták le: Gatewood nagyi története

Természetesen mindenki, aki hallotta történetét, arra volt kíváncsi, hogy miért indult neki ennek a nagy túrának. Miért dönt úgy egy 67 éves nagyi, hogy 14 államon keresztül gyalogol 3507 kilométert medvék, kígyók és veszélyes sziklák között? A róla szóló könyvből (Ben Montgomery: Grandma Gatewood’s Walk: The Inspiring Story of the Woman Who Saved the Appalachian Trail) kiderül, hogy már gyerekkorában olyan esti meséket hallgatott az anyukájától, amelyek egy kalandos életű nagymamáról szóltak. Ezek a mesék jelentettek menedéket számára nehéz gyerekkora elől: egy ohiói farmon élt 14 testvérével, háborús veterán apjával és anyjával nagy szegénységben. Úgy sikerült csak kitörnie, hogy belemenekült 19 évesen a házasságba Percy Gatewooddal, egy 27 éves általános iskolai tanítóval. Az élete pedig ettől kezdve vált csak igazán rémálommá.

30 évig élt a férfi oldalán, aki semmibe vette, rendszeresen verte, testileg-lelkileg bántalmazta.

Az egyik éjjel, amikor a férfi kitörte az asszony fogát, eltörte a bordáit és majdnem megölte őt, kiment hozzájuk a rendőrség is, ám nem a férjet, hanem Emmát tartóztatták le. A börtönben töltötte az éjjelt, ahonnan a polgármester szabadította ki, amikor látta a sötétlő lila foltot a szeme alatt és a véraláfutásokat az arcán. Mindig közel állt hozzá a természet, már akkor is az erdőben talált megnyugvást, amikor az esküvő után pár héttel a férje rendszeresen verni kezdte. Ha meg akart szökni a házassága brutalitása elől, akkor a természet felé vette az irányt, hogy békére leljen. 30 év után sikerült elválnia, onnantól kezdve egyedül nevelte a még vele élő három gyermekét.

Valamikor 1950 táján olvasott a National Geographic magazinban egy cikket az Appalachian Trail túraösvényről. Kihívásnak látta, hogy még egy nő sem teljesítette sikeresen ezt a túrát, úgyhogy bejelentette a családjának, hogy “ha a férfiak meg tudják csinálni, én is meg tudom”. Ezzel a küldetéssel indult el 23 unokás nagyiként először 1954-ben a gyaloglásra, ám a túra elején eltörte a szemüvegét, ezért visszafordult, és csak következő évben, tavasszal teljesítette végül a távot.

Ahogy egyre több ember látta Gatewood nagyit egyedül gyalogolni erdőkön és vad tájakon keresztül a világ leghosszabb túraösvényén, úgy terjedt a híre a médiában.

A helyi újságok felkapták a történetet, Grandma Gatewood néven kezdtek róla cikkezni, így még mielőtt az ösvény végére ért volna, már hírességgé vált. Minél híresebb lett, annál több idegen túrázó segítette útján, kis ajándékokkal, étellel, vagy épp szálláshellyel támogatva a nagyit. Az első túra végén Gatewood nagyi a Today Show vendége volt, ahol túratippeket adott a nagyközönségnek:

Legyen nálad esőkabát, hátizsák, és vegyél egy jó tornacipőt. A helyi boltokban tudsz venni konzerv virslit, minden mást megtalálsz út közben.

Harminc évig verte a férje, mégis őt tartoztatták le: Gatewood nagyi története

Később Gatewood így nyilatkozott a Sports Illustrated magazin riporterének: “Soha nem vágtam volna bele ebbe a túrába, ha tudom, milyen nehéz, de nem tudtam előre, aztán meg már nem adhattam fel.” Gatewood nagyi mindig mást mondott a riportereknek arra a kérdésre, hogy miért indult neki az útnak, és úgy mutatta be magát, mint özvegyasszonyt, nem akarta elmesélni a nagy világnak házassága borzalmas történetét. Így a saját kora nem is tudta róla, hogy ő egy bántalmazó kapcsolatból menekült áldozat.

Szabad volt, nem tartozott senkinek magyarázattal, és valószínűleg nem valamilyen cél felé, hanem inkább valami elől gyalogolt. A legjobban Emma Gatewood saját szavai fogalmazzák meg, hogy miért indult a túrának: “Mert így akartam.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top