Életmód

Mit egyél, hogy ne csússzon fel a menstruáció alatt 1-2 kiló?

Nehéz ilyenkor ellenállni annak, hogy édességet együnk, az viszont nem lehetetlen, hogy tudatosan döntsünk arról, milyen formában tesszük meg.

Biztosan te is észrevetted már, hogy ha menstruálsz, sokkal jobban kívánod az édességet, az olyan finomított szénhidrátot tartalmazó ételeket, amiknek egyébként talán jobban ellen tudnál állni, de ilyenkor nagyon nehezedre esik.

Az egyik oka ennek a hormonháztartás változása, emiatt jobban kívánjuk az édességet, és eleve mintha nagyobb lenne az étvágyunk. Hihetetlen és nagyon érdekes, hogy a hormonjaink mennyi mindenre gyakorolnak hatást a hangulatunktól kezdve az energiaszintünkön át. Másik elég könnyen belátható oka az a változás, ami ilyenkor a testünkben bekövetkezik, és még ráadásul fájdalommal is jár, így energiát von el a szervezettől. Plusz azt is gondolhatjuk ilyenkor, megérdemeljük, hogy a szenvedés mellett egy kis kényeztetésben legyen részünk… És ezért nehezebb tudatosan ellenállnunk. Ellenállnunk annak, hogy ezalatt a néhány nap vagy akár egy hét alatt többletenergiát vigyünk be a szervezetünkbe, ami aztán zsírként raktározódik. 

Mert sajnos a tejcsokoládé 100 grammjában (általában ennyi egy tábla) 530 kcal található, ami 17 púpozott teáskanál cukornak felel meg (csak kalóriaszinten, hiszen a cukor és csokoládé összetétele nem ugyanaz). A chips 100 grammja pedig 640 kcal körül van, tehát ha 75 vagy 90 g-os egy csomag, akkor ki tudjuk mind számolni, hogy az étkezések közötti nassolással – amivel nem lakunk jól – mennyi többletenergiát viszünk be. De inkább mutatom azt, hogy mit ehetnél ilyen esetben, hogy mégse kerüljenek fel plusz kilók menstruáció alatt.

Ha valami hagyományosra vágysz mégis kicsit másképpen, akkor jó választás lehet a:

Reform kókuszgolyó (3 adag)

  • 1 alma
  • 50 g apró szemű zabpehely
  • 1,5 tk. cukrozatlan kakaó
  • fahéj ízlés szerint
  • 50 g kókuszreszelék

Az almát megmosás után hámozd meg, és reszeld le nagyobb lyukú reszelőn. Majd egy tálban keverd össze a zabpelyhet, a kókuszreszelék kétharmadával, a kakaóporral és fahéjjal és az almát is add hozzá. Azért, hogy a zabpehely magába szívja a nedvességet, és jól összeálljon, éjszakára tedd be a hűtőbe. Másnap nedves kézzel formázd meg a golyókat, és forgasd bele a maradék kókuszreszelékbe. A kókuszt helyettesítheted dióval, mandulával akár. Kerülhet a közepébe meggy, rumos meggy, mint az eredetiben is. Kóstold meg az elkészült masszát, mert ha elég édes volt az alma, akkor nem is kíván többet, ha nem, akkor is elég egy kiskanál porcukor bele. Gyorsan elkészül, nem kell hozzá bekapcsolni a sütőt. És mindemellett jó rostforrás.

Smoothie

Ez télen, nyáron, akármikor jól jöhet. Bár télen egy kicsit nehezebb a dolgunk, hiszen kevesebb a friss gyümölcs, de a trópusi gyümölcsök is jó alapot adhatnak. A narancs, kivi, mangó, ananász, a mandarin, de az alma és a körte is jó választás lehet és mellé még számos zöldséget is bedobhatunk. Nem kell túl sok hozzávalót egyszerre beletenni, mert a gyümölcsöknek is van természetes gyümölcscukor-tartalmuk, némelyiknek nem is kevés.

  • fél banán
  • fél alma
  • 4 levél kelkáposzta
  • két karika ananász
  • egy marék mandula
  • 3 evőkanál joghurt

A zöldséget, gyümölcsöket hámozva, darabolva tedd smoothie-készítő gépbe vagy turmixba és 3 perc alatt simára dolgozhatod a joghurttal. Megszórhatod egy kis pirított mandulával.

Zöldségchipszek

A zöldséget mosás után hámozzuk meg, majd szeleteljük vékonyan. Egyszerű, ha van zöldségszeletelő vagy a sokoldalú reszelőnek az uborkaszeletelőt is használhatjuk. Ha ez sincs, akkor mossuk meg a zöldségtisztítót és azzal is tudunk vékony szeleteket vágni, vagy ha ügyesek vagyunk, akkor egy éles késsel. A zöldségre egy kevés növényi olajat öntünk vagy spriccelünk, és jól összerázzuk, esetleg ízesítjük. A felszeletelt zöldséget sütőpapírral bélelt tepsire tesszük egy rétegben egymás mellé, hogy ne érintkezzenek egymással, legyen helye mindegyiknek ropogósra sülni. Milyen zöldségek alkalmasak erre:

  • ha a répát csinálsz, akkor megbolondíthatod a chipset egy kis köménnyel és kurkumával, hogy még ízletesebb és élénkebb legyen az élmény
  • használhatsz édesburgonyát is hozzá, ilyenkor egy kevés só izgalmassá teheti az édes-sós ízkombinációt, vagy ha valami karakteresebbre vágyunk, akkor egy kevés curryvel ízesíthetjük
  • a cukkini is meglepően jó chips-alternatíva, ehhez egy kis fűszerpaprika társulhat igény szerint
  • és ami még nagy kedvencem: a céklachips, ami nekem nem is igényel extra hozzávalót, de ha mégis szeretnénk valamivel megfejelni az élményt, akkor egy kevés kömény segít ebben.

Viszont, ha arra már nincs idő, hogy ez a finomság megsüljön, akkor is tudok valamit ajánlani:

Zöldség mártogatós: avókádókrém

  • 1 avokádó
  • fél csokor friss korianderzöld, használhatunk helyette más zöldfűszert is, amit kedvelünk
  • 3 gerezd fokhagyma
  • fél citrom vagy lime leve
  • és ha szeretjük a csípőset, akkor tehetünk bele chilipaprikát is, egy pár karika elég is
  • csipet só
  • 1 ek. olívaolaj

Fontos, hogy az avokádó érett legyen, légy türelmes, ha még nem az, hiszen ez egy utóérő termés. Távolítsd el a héját és a magját. Turmixgépbe téve tegyél hozzá a zöld fűszert, majd pedig a fokhagymát, ha nem szereted az erős ízét, akkor pirítsd meg kissé szárazon még a héjával együtt, vigyázva, nehogy odaégjen, mert akkor megkeseredik, ezután könnyen ki tudjuk szedni a héjából. Majd a sót és a lime levét is adjuk hozzá.

Túrókrém

  • 200 g sovány túró
  • 2 ek. görög joghurt
  • csipet só
  • fél csokor zöld fűszer, tetszés szerint: petrezselyem, kapor

Ezt is alaposan összeturmixolhatod, esetleg egy kis borsot még hozzáadhatsz. Répát, uborkát, zellerszárat, karalábét tisztítás után hosszabb csíkokra szeletelünk és már kész is az egészséges és finom mártogatni való.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top