Életmód

Ezt a 30 lépést kell megtenned, ha sikeres akarsz lenni

A siker mindenkinek mást jelent, mások a céljaink, az egyik le akar fogyni, a másik gazdag szeretne lenni, de egy közös bennünk: ahhoz, hogy elérjük a saját sikereinket, szembe kell néznünk pár nehézséggel útközben.

Azok, akik képesek megvalósítani az álmaikat, abban különböznek, hogy megtesznek olyan dolgokat, amiket mások nem. Megálmodni a fényes jövőt nem nehéz, de ahhoz, hogy a céljainkat, sikereinket elérjük, már meg kell oldanunk egy sereg nehéz feladatot, fejest kell ugranunk az ismeretlenbe. Erre pedig csak kevesen bírják rávenni magukat.

“A siker nem döntő, a kudarc nem végzetes: a bátorság, hogy folytasd, ez az, ami számít.” – Winston Churchill

A siker nem egy végeredmény, hanem egy életmód és egyfajta gondolkodás, amit el lehet sajátítani. Íme a 30 legszükségesebb lépés, amire szükség van a sikerhez:

1. Szakíts az olyan barátokkal, akik akadályoznak a céljaid elérésében.

2. Bizonyítsd a kételkedőknek, hogy igazuk van abban, hogy hibázni fogsz. Majd a hibákon keresztül bizonyítsd be, hogy hosszú távon viszont tévednek.

3. Nézz szembe őszintén a párkapcsolatoddal, ne pazarold az energiát felesleges nyűglődésre.

4. Arra koncentrálj, ami az épp aktuális feladatod a cél érdekében.

5. Engedd, hogy az mozgasson, hogy “a nagy kockázat nagy jutalomhoz vezet”.

6. Emelt fővel viseld a kudarcot.

7. Kelj fel korábban, mint mások.

8. Ha senki sem veszi észre az értékeidet, te akkor is becsüld magad.

9. Az ötleteidről beszélj, ne más emberekről.

10. Fektesd a céljaidba minden energiádat anélkül, hogy gyors jutalmat várnál.

11. Ragaszkodj a saját időbeosztásodhoz még akkor is, ha így kevesebb időd marad a szórakozásra.

12. Inkább teljesíts túl, de ne legyenek hamis ígéreteid.

13. Tiszteld a versenyt.

14. Támogass másokat a sikereikben, ne abban a reménykedj, hogy hátha kudarcot vallanak.

15. Vedd észre, ha nem az ötleted első verziója a legjobb.

16. Ne sajnáld a hétvégéidet a céljaid érdekében felhasználni.

17. Ismerd el, ha szükséged van segítségre, és ne félj szívességet kérni.

18. A lehető legjobban egyszerűsítsd le az ötletedet, hogy mindenkinek érthető legyen.

19. Vállald a felelősséget a kudarcokért, és ne másokat hibáztass.

20. A bizonytalanság és félelem elkerülhetetlen érzések.

21. Ne keresd az azonnali kielégülést.

22. A kiadásaidat fillérre pontosan ismerd.

23. Ünnepeld meg az apró sikereket, még ha messze is van a célod.

24. Ne mondogasd magadról, hogy ehhez te kevés vagy.

25. Maradj rugalmas, fogadd el a változást.

26. Minden pillanatban dönts a célod elérése mellett.

27. Tanulj meg bízni az ösztöneidben.

28. Csináld azt, amiről mások azt mondják, hogy lehetetlen, ne keress kifogásokat és ne játszd az áldozatot.

29. Miután kiütöttek, pattanj fel erősebben, mint valaha.

30. Mosolyogj azokra, akik kételkednek a képességeidben.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top