Életmód

Nem kell virág! Helyette inkább ezt szeretnék 20 gimi végzős diákjai

A végzősök azt kérik, virág helyett inkább jótékony célra fordítsák a nekik szánt pénzt.

“KézenFogva Ballagunk!” néven indult el egy kampány a Facebookon, amelyet az Eötvös József Gimnázium diákjai indítottak el. Lényege, hogy a családtagok, ismerősök, ne vegyenek nekik virágot a ballagásukra, hanem ezt az összeget – vagy annak legalább egy részét – inkább jótékony célra továbbítsák, segítsék vele a KézenFogva Alapítványt – számolt be róla a hvg.hu.

A kampányhoz azóta már több mint 20 középiskola tanulói csatlakoztak honlapjuk szerint.

A kampány nem tejesen újdonság, tavaly is rendeztek már ilyet, akkor 1 millió forint gyűlt össze, amiből az alapítvány két munkára felkészítő tréninget tudott a nyáron megszervezni fogyatékkal élő fiataloknak. Most, 2017-ben már 600 ezernél tartanak, pedig még egy hét van a ballagásig.

Nem kell virág! Helyette inkább ezt szeretnék 20 gimi végzős diákjai

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top