Életmód

Úgy vásároltunk húsvétkor, mintha karácsony lenne

Nagyot kaszáltak húsvét alkalmából az élelmiszeráruházak.

Nagycsütörtökön tetőzött az élelmiszer-üzletekben a húsvéti roham, amely a karácsony előtti forgalmat idézte – írja a Világgazdaság.

Fodor Attila, a CBA kommunikációs igazgatója a lapnak elmondta: nagycsütörtöki forgalmuk 15-25 százalékkal felülmúlta a tavalyi húsvéti időszak legnagyobb árbevételt hozó napját, és a nagypénteki munkaszünet ellenére összességében 10 százalékos pluszbevételt hozott az idei ünnep.

Az áruházlánc tapasztalatai szerint a legtöbben már egy héttel korábban megkezdték az előkészületeket. A vásárlók ráadásul egyre inkább a minőségi termékek felé fordulnak: a gyorspácolású sonkák helyett 70 százalékuk már a hagyományos érlelésűt kereste, ahogy a magas kakaótartalmú tejcsokoládé termékek aránya is 95 százalék fölé nőtt.

Maczelka Márk, a SPAR kommunikációs vezetője arról számolt be, hogy a terveket meghaladóan erős volt a nagycsütörtöki forgalmuk, a nagyszombati pedig enyhébb.

Hasonló tapasztalatokról adott számot a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára is.

Dávid Ferenc elmondása szerint esetenként fennakadások nélkül meg lehet szervezni egy négynapos munkahetet, elsősorban a kereskedelemben és a vendéglátásban.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top