Életmód

Megtalálták a világ legnagyobb dinólábnyomát

A felfedezés ausztrál őslakosoknak köszönhető, akik a páratlan lelet segítségével remélik megvédeni földjeiket.

Ausztrália észak-nyugati szegletében élnek a goolarabooloo nevű törzs tagjai, akiknek népdalai már évezredek óta őrzik a dinoszauruszok emlékét. Igaz, ők még nem hatalmas hüllőként, hanem ősi, spirituális lényként gondoltak a dinókra, amelyek a teremtés idejében jártak-keltek a goolarabooloo-k törzsi földjén. Vagyis a törzs tagjai már réges-régen felfigyeltek a hatalmas lábnyomokra, olyannyira, hogy a nemzedékeken át öröklődő regékben a törzs törvényei és rituáléi mellett a hatalmas lábnyomok története is elhangzik.

Nem véletlenül nem tudott eddig a világ az óriási lábnyomokról, a törzs tagjai ugyanis nem akarták, hogy kutatók és turisták özöne jelenjen meg békés lakóhelyükön. 2008-ban azonban az ausztrál kormány úgy döntött, hogy gázfeldolgozó üzemet építenek a területen, az őslakosok pedig ekkor jöttek rá, hogy ha meg akarják óvni a természetes környezetüket, akkor itt az ideje bedobni az adu ászt, a dinólábnyomok történetét. Abban reménykedtek, hogy ha paleontológiai szempontból értékesek a leletek, akkor talán megúszhatják a gázgyári építkezést – és igazuk lett.

A törzs vezetői ezért felkeresték dr. Steven Salisburyt, a University of Queensland paleontológusát és megkérték, hogy vizsgálja meg a feltételezett lábnyomokat. Ő így is tett, és kollégáival együtt 21 különböző fosszilizálódott lábnyomot fedeztek fel Walmadany tengerpartjának homokkövében. Ez azt jelenti, hogy jelenlegi tudásunk szerint itt találhatóak a világ legváltozatosabb dinoszauruszlábnyomai. A szakértők azt már meg tudták állapítani, hogy a mai Ausztrália területén biztosan jártak a körülbelül 9 méter hosszú és 4 méter magas, négy lábon járó növényevő Stegosaurusok, amit azonban emellett még találtak, az minden várakozásukat felülmúlta.

A homokkő ugyanis gyönyörűen megőrizte egy eddig ismeretlen, de feltételzhetően a hüllőmedencéjű dinoszauruszok (sauropodák) közé tartozó állat elképesztő méretű lábnyomát.

A több mint 175 centiméter hosszú lenyomat a világon eddig valaha talált legnagyobb lábnyom, amelyről Salisbury és kollégái márciusban publikálták ötéves vizsgálódásuk eredményét a Journal of Vertebrate Paleontology című szaklapban.

Richard Hunter, a Goolarabooloo törzs tagja szemlélteti a lábnyom méretét - a kezében tartott mérőpálca hossza 40 centiméter (Fotó: University of Queensland)
Richard Hunter, a goolarabooloo törzs tagja szemlélteti a lábnyom méretét – a kezében tartott mérőpálca hossza 40 centiméter (Fotó: University of Queensland)

A felfedezés azért is különleges, mert a Waldamany-régióban a lábnyomokat leszámítva rendkívül kevés fosszíliát találtak. A nyomok vizsgálatát nehezítette, hogy kizárólag apálykor elérhetők, Salisbury csapatának ezért többek között cápákkal és krokodilokkal is meg kellett küzdenie az ötéves kutatói munka során.

A goolarabooloo törzs tagjai megnyugodhatnak, a felfedezést követően a területet nemzeti örökséggé nyilvánította az ausztrál állam, a kutatók pedig tovább vizsgálódhatnak a területen, ugyanis a felfedezett lábnyomok lényegesen régebbiek, mint az Ausztráliában eddig fellelt, “mindössze” 90-115 millió éves fosszíliák. A szakértők ezért azt remélik, hogy a terület tudományos kincseinek feltárásával további részleteket ismerhetünk meg a dinoszauruszok koráról. Azt már tudjuk, hogy a dinókat teljesen félreismertük, ezért kifejezetten izgalmas új ismeretekre tehetünk szert a “spirituális lények” lábnyomainak elemzésével. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top