Életmód

Idén is Bill Gates a leggazdagabb a Földön

Érdemi változás nem történt a világ leggazdagabb embereinek listáján, amit idén is Bill Gates vezet, immár tizennyolcadszor.

Már negyedik éve, hogy Bill Gates bizonyul a legvagyonosabb embernek a földön, jelenlegi vagyonát 86 milliárd dollárra becsüli a Forbes üzleti magazin. A Microsoft társalapítója az elmúlt 22 évben 18 alkalommal volt a világ leggazdagabbika. A második helyen Gates jó barátja, Warren Buffett amerikai tőzsdeguru áll aki, a harmadik helyről lépett egyet előre 75,6 milliárd dollárra becsült vagyonnal. 

A legjobban Jeff Bezosnak, az Amazon internetes óriáscég 53 éves alapítójának ment a szekér tavaly, akinek vagyona 61 százalékkal nőtt egy év alatt sikeresen terjeszkedő cége tőzsdei árfolyama szakadatlan emelkedésének köszönhetően.

Amancio Ortega, a Zara divatárumárka 80 éves alapítója a negyedik helyre csúszott vissza 71,3 milliárdos vagyonával, őt követi a 32 éves Mark Zuckerberg, aki 56 milliárd dollárra becsült vagyont mondhat magáénak, ezzel az ötödik helyre lépett előre a tavalyi hatodikról. Carlos Slimnek, aki 2010 és 2013 között a világ leggazdagabb emberének számított, 54,5 milliárd dollárra becsült vagyona idén csak a hatodik helyezéshez volt elegendő.

A világ húsz leggazdagabb embere között négyen vannak, akik 60 évesnél fiatalabbak, mindannyian az internetből szedték meg magukat, Bezoson (53) és Zuckerbergen (32) kívül a Google társalapítói, az egyaránt 43 éves Larry Page és Sergey Brin. 

A lista 1850 olyan személyt sorol fel, akinek becsült vagyona eléri az 1 milliárd dollárt. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top