Életmód

Lemondott a meztelenkedő főkonzul

Még március elején lemondott főkonzuli tisztségéről Gergátz István, akit öt másik férfivel együtt tartóztattak le szeméremsértés miatt Floridában.

Szíjjártó Péter Mesterházi Attilának tett írásbeli válaszából derül ki, hogy a szeméremsértéssel vádolt floridai főkonzul már március 3-án lemondott tisztségéről. Mint ahogy az esetről mi is beszámoltunk: hat férfit tartóztattak le a rendőrök Floridában, akiket nyilvános meztelenkedéssel és szeméremsértéssel vádoltak meg.

Gergátz akkor azt mondta, csak naturista szenvedélyének hódolt, amikor őt is begyűjtötte a rendőrség a többi férfival együtt.

“Nem ismerkedni és nem szexuális célból látogattam el arra a strandra, ahol máskor is gyakori vendégek vagyunk a feleségemmel. Mi ismerjük és preferáljuk a floridai naturalista strandok többségét, ezen a környéken ez az egy van amolyan félhivatalos státuszban, igaz, sajnos valóban hallani olyanokról, akik itt akarnak illegálisan szexpartnert találni” – nyilatkozta még főkonzuli tisztségében Gergátz István, aki akkor úgy remélte, hogy az ügy nem töri ketté 2012 óta futó diplomatakarrierjét.

Nagyobbat nem is tévedhetett volna.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top