Életmód

Lúgos orvos: a Főügyészség szerint nem hibázott az ügyész

2014-ben az ügyész megszüntette a nyomozást a lúgos orvos ellen. A Fővárosi Főügyészség szerint nem hibázott.

A Fővárosi Főügyészség szerint nem követett el szakmai hibát az az ügyész, aki annak idején megszüntette a lúgos orvosként hírhedté vált B. Krisztiánnal szembeni büntetőeljárást – közölte az InfoRádió a Magyar Nemzetre hivatkozva.

2014-ben a Fővárosi Főügyészség ügyésze nyomozást megszüntető határozatot készített arra hivatkozva, hogy nincs elég bizonyíték B. Krisztián ellen. A Legfőbb Ügyészség azonban panasz nyomán az eljárás folytatását rendelte el, ez pedig már vádemeléshez vezetett. A lúgos orvos ügyét múlt pénteken másodfokon tárgyalta a Fővárosi Ítélőtábla: a Budai Irgalmasrendi Kórház volt főigazgatóját a bíróság  9 év börtönbüntetésre ítélte, súlyosbítva az első fokon kiszabott négyéves börtönbüntetést. Az orvost életveszélyt okozó testi sértés és más bűncselekmények miatt mondta ki bűnösnek az ítélőtábla. Szakmájától végleg, a közügyek végzésétől pedig kilenc évre tiltották el.

Fővárosi Főügyészség álláspontja az, hogy a jogorvoslati rendszer pont azt a célt szolgálja, hogy egy adott ügyet több fórum is megvizsgáljon, a közvetett bizonyítékok eltérő mérlegelése nem számít szakmai hibának.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top