Életmód

Szexikonok, akik később vallási énekekre váltottak

Meditációhoz kerestem zenét, és egyszer csak Tina Turner mantráit dobta fel a YouTube. Nem tudtam, hogy vannak ilyen dalai is, elképesztően jó rájuk meditálni. Mutatok nektek még két olyan híres énekesnőt, akik korábban szétrobbantották a táncteret, később pedig vallási énekekre váltottak.

Nagy kedvencem ez az 1985-ös koncertfelvétel, ahol Tina Turner és David Bowie közösen adja elő a Tonight című számot olyan erotikus töltéssel, hogy a rajongók még mindig kíváncsiak, mit súgott Bowie Tina Turner fülébe. Ezen a  felvételen Tina Turner 46(!) éves, és elképesztő energiával és tehetséggel énekel, a ruhája pedig elég ikonikusra sikerült. 1988-ban bekerült a Guinnes Rekordok Könyvébe is, mivel ő volt az első, aki szólóelőadóként 184 ezres fizető közönség előtt énekelt.

 “Buddhistának tartom magam” – mondta egy 2016-os interjúban, és a dalai lámával is találkozott korábban. Ez a találkozás is inspirálta, hogy részt vegyen a Children Beyond zenei projektben, ahol egy 30 tagú gyerekkórussal énekel – nemcsak buddhista, hanem hindu, keresztény, zsidó, iszlám imákat és mantrákat.

 

A jamaicai Lady Saw nálunk nem annyira ismert, pedig a világ másik felén egyszerűen csak a Dancehall Királynőjének hívták, ő volt az első nő, aki dancehall és reggae kategóriában Grammy-díjat kapott. Szókimondó szövegeivel sokszor hívta fel fontos problémákra a világ figyelmét, Condom című számában például az óvszer nélküli szex veszélyeire hívta fel a figyelmet.

Aztán 2015-ben megkeresztelkedett újra, eldobta művésznevét, és a saját nevén, Marion Hallként gospelkarrierbe kezdett, azóta csakis ilyen jellegű fellépéseket vállal, és az Instagramja szerint is példás keresztény életet él.

Mary J. Blidge, hip-hop soul királynő,  a ’90-es években és a 2000-es éveke elején, Magyarországon is játszották több számát is, például a Family Affairt, ami hat héten át vezette a Billboard százas listáját:

Mary J. Blidge 6 Grammy-díjas énekes: ő az egyetlen művész, aki R&B, Rap, Pop&Gospel kategóriában is díjat kapott, és ő nem olyan élesen váltott zenei stílust, mint Lady Saw, azért érezhető ezen a 2015-ös klipen egy kis változás a kétezres évek elejéhez képest.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top