Életmód

Hátulról támadt az idős hölgyekre a fiatal férfi

Ékszerekre, táskákra utazott a rabló Debrecenben.

Egy fiatal férfi 2016. januárja és októbere között Debrecenben, a nappali órákban hat időskorú nőt fosztott ki. Módszere az volt, hogy a város utcáin egyedül gyalogló 65-84 év közötti sértettek mögé lépett, majd a fülükből egy hirtelen mozdulattal kirántotta, illetve kicsatolta az arany fülbevalót és azután elszaladt a helyszínről.

2016. január 11-én a férfi egy 68 éves sértettet követett, aki a vállán hordta a bőrtáskáját. A vádlott észrevétlenül a sértett mögé lépett, majd egy erős rántással letépte a nő válláról a táskát, és elfutott a helyszínről. A tárcából kivett 1000,- forintot, majd azt a benne lévő okiratokkal, bankkártyával és egyéb értéktárgyakkal együtt bedobta egy közeli ház udvarára.

Az eljárás során a rendőrség a bőrtáskát megtalálta, és a sértettnek visszaadta, így az okozott kár csaknem teljes egészében megtérült.

2016. október 11-én 17 óra körül a férfi követte a 65 éves sértettet, majd mögé érve egyik karjával a nyakát átkarolta miközben másik kezével az asszony füleiből kivette az arany fülbevalóit, majd elfutott a helyszínről. A sértett jobb fülét a kirántott fülbevaló felsértette, ennek következtében 8 napon belül gyógyuló sérülése keletkezett.

Hasonló módon szerezte meg másik négy hölgytől is az ékszereit, a vádlott az ellopott aranytárgyak egy részét ékszerboltban értékesítette, a kapott pénzt pedig felélte. A sértetteknek okozott kár több mint 160.000,- forint, nem térült meg.

A Debreceni Járási és Nyomozó Ügyészség az előzetes letartóztatásban lévő, a bűncselekményeket beismerő vádlottal szemben a bűncselekmény felismerésére és elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntette, kifosztás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat a Debreceni Járásbíróságon. A vádiratban fegyházbüntetés és közügyektől eltiltás mellékbüntetés kiszabását indítványozta, továbbá indítványt tett arra, hogy a bíróság a sértettek által előterjesztett polgári jogi igényt érdemben bírálja el.

ugyeszseg.hu

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top