Életmód

A kutyád tudja, ha bunkó vagy másokkal

Egy friss tanulmány szerint a kutyák megértik, ha az egyik ember gyalázatos módon viselkedik a másikkal, és ők is ennek alapján viszonyulnak majd az illetőhöz!

Egy nemrégiben publikált friss tanulmány rávilágított, hogy a kutyák figyelik az emberek közötti interakciókat, ráadásul nemcsak megfigyelik azokat, de következtetnek is belőlük. Tehát ha látják, hogy bunkó módon viselkedsz egy másik emberrel, egyszerűen elkönyvelnek bunkónak, és ezentúl ők is ennek tudatában viszonyulnak hozzád. Sokkoló, igaz?

A kutatáshoz kísérleteket is végeztek: itt arra kérték a gazdákat, hogy játsszanak el egy jelenetet, amit kutyájuk megfigyelőként végignéz. A gazdának úgy kellett tennie, mintha nem tudna kinyitni egy konténert, majd ehhez segítséget kér a beépített kutatótól. Az első esetben két kutató jött, az  egyik kedves és segítőkész volt, a másik csak állt, a második esetben viszont egyik sem segített: az első visszautasította, a másik meg továbbra is csak állt ott – mint az igazi rohadékok. A jelenet végén a kutatók mindkét esetben jutalomfalatot ajánlottak a kutyának, 

A kutyád tudja, ha bunkó vagy másokkal

Az első esetben a kutyák mindkét kutatótól elfogadták a falatot, attól függetlenül, hogy a segítőkész vagy a passzív tagról volt szó. A második esetben azonban a kutyák sokkal inkább a passzív kutató felé fordultak, nyilvánvalóan tartózkodva attól, aki nem volt hajlandó segíteni. Szóval a kutyák egyértelműen tudják, ha valaki egy igazi paraszt – még egy ok, amiért nem érdemes annak lenni. 

 

Metro

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top