Életmód

Elegünk van már a randizós appokból, mégsem bírjuk letenni őket

A végtelenségig képesek vagyunk nyomkodni a Tindert, pedig már egyáltalán nincs kedvünk a vadidegenek profiljait nézegetni. Egyre biztosabbnak tűnik, hogy a népszerű randiappokkal egy újfajta függőség is megjelent.

Egy amerikai felmérésben a több mint 5000 megkérdezett szingliből 15% vallotta azt, hogy a randizós applikációk függője. És a függőt nem úgy kell érteni, hogy “ja, sokat használom őket”, hanem hogy egyszerűen nem képesek letenni a mobilt, még akkor sem, mikor már a pokolba kívánják a randizós profilokat.

A dolog talán nem meglepő módon leginkább a 18–36 közötti korosztályt érinti, de egyébként is ők használják leginkább az ilyen alkalmazásokat. Ennek a korosztálynak sok szempontból nehéz most a helyzete: a technológia által könnyűnek szánt ismerkedés valójában csak nehezebb lett a való életben, a fiatalok nehezebben találják meg a hangot személyesen, és magányosabbnak érzik magukat, mint valaha.

Elegünk van már a randizós appokból, mégsem bírjuk letenni őket

Az ilyen elidegenedett közösségben pedig persze kézenfekvőnek tűnik a randiappokhoz fordulni. De itt már jól látható, hogyan üt be az ördögi kör. Chatelünk és lájkolunk, jobbra meg balra húzogatjuk a potenciális jelölteket, de kevés a valódi találkozás, az igazi kapcsolat. A magány érzése fokozódik, ettől pedig csak még görcsösebben szorongatjuk majd a mobilunkat, mint az utolsó digitális kerítőt, amelybe reményeinket fektettük. 

Hogy mi a megoldás? Nincs jó megoldás. Ha teljesen feladjuk a közösségi médiát, és hirtelen lendülettel letöröljük magunkat a randizós oldalaktól, elképzelhető, hogy még magányosabbnak érezzük magunkat, hiszen nem leszünk egy csapásra a valódi ismerkedés királyai, arról nem is beszélve, hogy partnert sem nagyon találunk, ha közben mindenki más otthon simogatja a mobiltelefon képernyőjét. Szóval akkor marad a hosszú órákra nyúló tinderezés? Ez sem jó megoldás, de a randizás világa folyamatosan fejlődik, és így az online ismerkedés palettája is új opciókkal bővül. Tény, hogy meg kell tanulnunk elszakadni a mobilunktól, de el kell fogadnunk azt is, hogy 2017-re egyszerűen más szocializációs formákra rendezkedett be a társadalom, ezért kár is lenne a bezzeg az énidőmbenezős hullámon felhergelve magunkat mindenkit kiküldeni játszani a friss levegőre. 

Iszonyú nehéz ma párt találni a fiataloknak, és ez tény. Nem olyan, mint 10 éve, sőt nem olyan, mint 5 éve. Már nem használhatjuk a régi formákat (vagy legalábbis nem új), az újak pedig még nem működnek zökkenőmentesen. Szóval egyelőre nincs nagyon más, mint a remény, a stratégiák vegyítése, próbálgatása, és a vak szerencsébe vetett hit, ami a szerelem nyilait vezérelheti!

 

Mashable

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top