Életmód

Kiderült, hol laknak Magyarországon a leggazdagabbak

Jelentős különbségek vannak az ország egyes régiói között, van, ahol háromszor nagyobb vagyonnal rendelkeznek az emberek, mint a szegényebb területeken. Az egyedülálló felnőttek a jobb módúak.

Budapesten élnek a leggazdagabbak, átlagosan nettó 17,3 millió forint értékű vagyonuk van – írja a Világgazdaság a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kutatására hivatkozva.

A lap szerint Közép-Magyarország a leggazdagabb régió, átlagosan 15,3 millió forint az egy főre vetített, 26,1 millió forint a háztartásonként számított nettó vagyon, míg az Észak-Alföldön 5,5 és 10,4 millió forint.
    
A háztartások jövedelmi és vagyoni helyzete a munkaerőpiaci helyzettel van a legszorosabb kapcsolatban, az aktív háztartások átlagos vagyona 20,7 millió forint, míg ott, ahol a fő kereső munkanélküli, mindössze 7 millió forint – írták. 

Kiderült, hol laknak Magyarországon a leggazdagabbak

A leghátrányosabb helyzetben a gyermeküket egyedül nevelők voltak, 3,5 millió forint egy főre vetített átlagos vagyonnal egy gyermek esetén, míg a legnagyobb nettó vagyon, 9,9 millió forint az egyedülálló felnőtteké volt.

A KSH a kutatást 2014 végén végezte, és a vagyon kiszámításánál a háztartások tulajdonában lévő ingatlanok, járművek, vállalkozások, értéktárgyak, valamint pénzügyi eszközök értékét összeadta, majd csökkentette a tartozásokkal.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top