Kapás Boglárka: az anyukája tornásznak szánta, végül úszóbajnok lett

Emlékszel valamire kiskorodból, hogy milyen volt az úszásoktatás? Emlékszel esetleg egy nagyon korai versenyedre, ami valamiért nagyon megragadt benned?

Ötéves voltam, amikor elkezdtem lejárni úszni. A történet úgy kezdődött, hogy az óvodával lejártunk rendszeresen az uszodába úszásoktatásra, majd egyik nap édesanyámat telefonon megkeresték, hogy érdemes lenne leigazolnom, mert ügyesen mozgok a vízben, és látszik, hogy szeretek is ott lenni. Anyukám, aki eredetileg tornásznak szánt volna, nem látta akadályát, hogy beírasson, én pedig azóta is imádom a vizet! Viszonylag hamar kiderült, hogy ügyesen versenyzem, de az áttörést az EYOF (Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál) hozta meg 2007-ben, ahol második lettem 800 méter gyorson, ami hatalmas élmény volt.

Bogi Rióban és egy gyerekkori képen

Van valami verseny előtti rituáléd, kabalád, ami nem maradhat ki soha, nem maradhat otthon, ha versenyzel?

Olimpia 2016: Kapás Boglárka bronzérmes 800 méter gyorson

Nincsen kifejezett kabalám vagy rituálém. Egy dolog van, amit minden verseny előtt csinálok. Előző este fejben végigúszom a távot, minden egyes másodpercére odakoncentrálok, és ezekkel a gondolatokkal, érzésekkel alszom el. Egyébként minden mást ugyanúgy csinálok, mint máskor.

Találtam egy interjút, ami veled és anyukáddal közösen készült még 2012-ben, ahol anyukád elmeséli, hogy az Egerszegi Krisztináról készült dokumentumfilmet rongyosra nézted. Mi motivál téged?

Az a film nagyon nagy hatással volt rám, az úszás feltétlen szeretete talán ekkor született meg bennem. Azt hiszem, tulajdonképpen Egerszegi Krisztinának köszönhető, hogy beleszerettem ebbe a sportba. Na és persze anyukámnak, hiszen ő vette meg az Egérről készült videókazettát, amit végül én néztem meg kismilliószor. Minden szavát ittam, és alig vártam, hogy vízben legyek és ugyanúgy csináljak mindent, mint ő. Szinte belém égtek ezek a képkockák, sokszor eszembe jut a mai napig.

Krisztivel életemben először 2010-ben, a szingapúri ifjúsági olimpián találkoztam, ahol két aranyat- és egy ezüstérmet nyertem, az egyik aranyat ráadásul Egér születésnapján. Leírni sem tudom azt az érzést, amit akkor éreztem. A megtisztelő szó nem fejezi ki mindazt, amit az jelentett, hogy nekem szurkolt a lelátóról Egerszegi Krisztina. Az az ember, akinek otthon, a vitrinben öt olimpiai aranyérme van! Ha holtponthoz érek, mindig végiggondolom, mit is akarok ezzel elérni, mi a cél, miért is csinálom az egészet. Ha ezeket a kérdéseket meg tudtam válaszolni, már nem is olyan nehéz rászánnom magam a következő edzésre.

Fotó: Lovagi Milán

Ugyanebben a cikkben találtam édesanyádtól egy mondatot: “ha valamit nagyon akart, abban támogattam”. Mennyire vagy makacs jellem? (A mondatból kissé azt “hallom” ki, hogy nagyon.) Ha valamit a fejedbe veszel, el lehet tántorítani téged?

Édesanyám mindig azt mondja, nagyon jó gyerek voltam, az óvodában és az iskolában mindig dicsértek a pedagógusok, mondván milyen rendes és milyen jó kislány vagyok, azért néha előfordult, hogy hazamentem, és ha úgy adódott, otthon jól kirosszalkodtam magam. Állítólag nekem még a kamaszkorom is elmaradt, nemigen voltak lázongásaim. Nem gondolom, hogy makacs lennék, vagy legalábbis inkább a kitartó jelzővel illetném magam. A mi családunk nagyon összetartó, sokat köszönhetek nekik. Hálás vagyok, amiért mindig mellettem állnak, támogatnak, hisznek bennem. Lehetővé teszik, hogy kizárólag az úszásra koncentrálhassak.

Emlékszem, milyen meglepetés volt mindenki számára, hogy mennyire örülsz a riói bronzodnak. A magyar mentalitás kicsit képviseli “a második az első vesztes” hozzáállást. Mit gondolsz erről?

Az Olimpiára úgy utaztam ki, hogy mindenképpen éremmel szeretnék hazatérni, ez szerencsére sikerült. Amiért mentem, azt sikerült hazahoztam. Emellett további olimpiai pontokkal gazdagítottam a magyar csapatot. Tökéletesen elégedett és boldog vagyok az eredményemmel, nem gondolom, hogy jobban tudtam volna örülni egy ezüstéremnek, mert tudom, hogy egyetlen elvesztegetett centiméter sem maradt a medencében, nincs bennem hiányérzet, kiadtam magamból mindent.

Fotó: Lovagi Milán

Eddig 3 olimpián vehettél részt, pedig még csak 23 éves vagy. Miben változtál a legtöbbet ezalatt a bő 8 év alatt? A három olimpiát tekintve melyikről milyen élményekkel tértél haza?

A pekingi játékok (2008) idején a kiutazó magyar úszócsapat legfiatalabb tagja voltam, így óriási megtiszteltetés volt számomra, hogy belekóstolhattam az olimpiai hangulatba. Minden élsportoló vágya, hogy részt vehessen az olimpián. Sok tapasztalatot szereztem, amit Londonban, 2012-ben hasznosítani tudtam, oda már konkrét célokkal utaztam ki. Idén Rióban pedig nem titkoltam, az éremért utaztam, amit sikerült is hazahoznom. Határozottabban és magabiztosabban tudtam versenyezni a riói olimpiai légkörben. Előtte is és végig is magabiztos voltam. Az UTE-ban (Újpesti Torna Egyesület), megtanítottak arra, hogy higgyek magamban. Ezért nagyon hálás vagyok nekik. Hiszem, hogy azért sikerült ilyen kiemelkedően teljesítenem, mert elég önbizalmam és bátorságom volt hozzá; bíztam magamban és abban, hogy meg tudom csinálni.

A régi edződ egyszer azt nyilatkozta, hogy az alkatod is a hosszabb távoknak kedvez. Ez alatt mit kell érteni pontosan? Esetleg nyílt vízi futamokon nem gondolkozol?

Erre mindig azt szoktam mondani viccesen, hogy a hal sem izmos, mégis jól úszik. Komolyra fordítva a szót, az elszántság, önmagamba vetett hit és a megfelelő mentális felkészültség azok, amik elengedhetetlenek. Mivel a sprint számokhoz nagyobb tömegű izomra van szükség, emiatt nekem a hosszabb távok kedveznek. Ez már a sportolói karrierem elején is látszódott, mindig is ezeken a távokon tudtam jól teljesíteni. Nyílt vízi futamokban nem gondolkodom, szeretem a medencék hangulatát, légkörét.

Fotó: Lovagi Milán

A hosszabb távok alatt azért fejben is oda kell magad tenni. Időben is sokkal többet vagy a medencében, ezeket a számokat nem lehet “egy levegővel” és izomból végignyomni. Hogyan viseled ezt a mentális terhet?

Valóban, a hosszabb távoknál legfőképpen fejben kell ott lennem. Szerencsés vagyok, engem a versenyek hangulata pozitívan befolyásol. Szerencsére nem teher a versenyzés, ezért hatékonyan tudom kihasználni az ilyen szituációkat.

Mit szeretnél az olimpia után csinálni? Mik a sport utáni távlati terveid?

Jelenleg az úszás a legfontosabb, de természetesen vannak hosszú távú terveim is, így gondolok az aktív versenyzői létemet követő időszakra is. Mindig is érdekelt a pszichológia tudománya, és azt gondolom, hogy az élsportolóként megszerzett tapasztalataimat eredményesen tudnám hasznosítani mint sportpszichológus.