Életmód

Ezekkel a Youtube-csatornákkal ingyen személyi edződ lesz otthon

Mivel január harmadik hetében járunk, már mindenki rájött, hogy az újévi fogadalmakkal egy probléma van, hogy be kellene tartani őket. Az én egyik fogadalmam, hogy többet fogok mozogni, például ott vérzik el, hogy hiába fogadom meg, nem marad időm arra, hogy lemászkáljak egy edzőterembe. Ezen segít a YouTube és egy kis angoltudás.

A személyi edzők biztos csóválják erre a fejüket, mert mind jól tudjuk, hogy arra van időnk, amire csinálunk magunknak. De sajnos az a helyzet, hogy sokkal inkább csinálok időt magamnak arra, hogy elolvassak egy jó könyvet, vagy megnézzek egy filmet, mint az edzőterem látogatására. Már csak azért is, mert nagy macera megszervezni, hogy heti háromszor, négyszer el tudjak egyedül menni edzésre. Ahogy szerintem még nyolcmillió más anyukának is ugyanez a problémája, hogy pici gyerekek mellől nem olyan könnyen ugrál az ember.

Ha például el akarnék menni, ahhoz bébiszitter kellene, akit nem is olyan könnyű szerezni, és még drága is. Úgyhogy ahelyett, hogy azon rágódnék, hogyan tudnám házon kívül jó bonyolultan megtalálni a mozgás lehetőségét, inkább azon vagyok, hogy itthoni körülmények között tudjam edzeni eltunyult testemet. A YouTube csodálatos világa a hozzám hasonló edzeni vágyók malmára hajtja a vizet, mert a sok felesleges videó között meglapulnak profi edzések is, amikkel tényleg jókat lehet otthon, a nappaliban mozogni.

Adam Rosante

Gyors és fájdalmas edzéseket találsz itt, amiket bárhol meg tudsz csinálni. Rosante a The 30-Second Body című bestseller írója, fitneszedző, ingyenes, teljes edzéseit nyugodt szívvel elkezdheted otthon. Ráadásul az edző olyan pozitív motivációs beszédeket is mond közben, hogy testi-lelki edzést kapsz.

FitnessBlender

Daniel és Kelli azért hozták létre a FitnessBlendert, mert szerintük a mozgást mindenkinek elérhetővé kell tenni, még azoknak is, akik utálják a hagyományos edzéseket. Ezért a férj és feleség megalkotta ezt a csatornát, ahova több mint 500 ingyenes, teljes edzést töltöttek fel. Egyszerűek, könnyű követni a gyakorlatokat és még viccesek is.

Kayla Itsines

Minivideókban osztja meg az Instagram fitneszcsillaga a különböző gyakorlatokat, amik ránézésre könnyűnek tűnnek, de ha belevágsz, akkor azért alaposan megdolgoztatnak.

Blogilates

Amikor Cassey Ho feltöltötte az első edzésvideót 2009-ben a YouTube-ra, akkor csupán 40 pilates tanítványa kedvéért tette. Aztán a nézettsége az egekbe szállt, úgyhogy azóta is lelkesen tölti fel az ingyenes, rövid edzéseket, amik kifejezetten egy-egy testrészre koncentrálnak.

BodyRock

Nem a gyengék csatornája, cserébe napi intervallumedzést kínál. Alaposan elmagyarázza, mit hogyan kell csinálni, úgyhogy nem fogsz elveszni az edzés közben. Néhány edzéshez kell külön súlyzó, de sok saját testsúlyos gyakorlatot is találhatsz a videók között.

Scott Herman Fitness

Elsősorban súlyzós és saját testsúlyos edzések, amiket azoknak találtak ki, akik tényleg izmokat szeretnének építeni. Profin, külön videós magyarázatokkal tájékoztat, hogy hogyan kell jól csinálni a gyakorlatokat, például az egyik legfontosabbat, a tökéletes planket.

Bodybuilding.com

Vannak itt konkrét testépítős videók is, de mi inkább Zuzka Light videóit ajánljuk, aki alapgyakorlatokkal, 15-20 perces edzésekkel dolgozik, de úgy, hogy a végére azért nem nagyon kapsz majd levegőt.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top