Életmód

Megnyílt az első iskola, kizárólag transznemű diákoknak

Az indiai Kerala államban az első évfolyamon hat diákkal megnyílt az első iskola, ahová kizárólag transznemű tanulók járhatnak.

Az indiai Kochi városában kezdte meg működését a kizárólag 25 és 50 év közötti, transznemű diákokat  fogadó iskola – írja a humenonline.hu.

A Sahaj International első évfolyama hat diákkal indult, de a tanárok és trénerek – akik szintén transzneműek – bíznak benne, hogy hamarosan ez a szám megduplázódik. Az iskola vezetésének nem titkolt célja, hogy amennyiben a modell sikeressé válik, India-szerte hasonló intézményeket nyissanak.

Vijayraja Mallika igazgató szerint az államban jelenleg hozzávetőleg 25 ezer transznemű él, 57 százalékuk nem tudta befejezni tanulmányait a rájuk nehezedő stigma miatt. Az iskola célja, hogy náluk minél többen eljussanak az érettségiig.

Indiában legalább kétmillió transznemű él. Noha a Legfelsőbb Bíróság 2014 óta azonos jogokat biztosít nekik (házasodhatnak, örökölhetnek, oktatási intézményekben is tölthetnek be pozíciókat), negatív diszkriminálásuk nem tűnt el nyomtalanul – olvasható a cikkben.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top