Mint a mesében: Ági ajándékba rendet rak a barátainál

Halász Ágnes 15 évig a pénzügyi világban mozgott. A Budapesti Értéktőzsde volt az első munkahelye, ezt követték más, nagy cégek. Mindebből hagyományos karrierút lett, a “társadalmi elvárásoknak megfelelően“. Jó fizetés, pipa. Referenciák, pipa. Biztonságérzet, pipa. Egy ponton túl mindez mégis kevésnek bizonyult. Ági átképezte magát mediátornak, majd trénernek, rugalmas munkaidővel, temérdek szabadsággal és önállósággal. Ezek mellé jött az “Rendrakók” projekt ötlete. Mert – legyen ez bármilyen hihetetlen is elsőre – ami másoknak ebben általában teher és fáradság, az neki színtiszta élvezet. Természetesen mindennek az alapja a saját személyiségében lévő rendszer-és rendszeretet. 

Nem tudok úgy elmenni otthonról, hogy nem mosogattam el!

“Emlékszem, gyerekkoromban úgy készítettem elő a ruháimat, hogy felülre kerüljön az, amit először veszek majd fel, alatta sorakozott, megfelelő sorrendben a többi ruhadarab – meséli nevetve. – A tennivalókról volt egy listám, erre írtam fel, hogy mi mindent kell magammal vinnem. Pedig erre senki nem kötelezett, senki nem volt szélsőségesen rendmániás a családban. Valószínűleg én ezzel az igényemmel születtem.” 

Halász Ágnes

Ági korábbi munkahelyein először csak a saját dolgai között rakott rendet, utána magában a szobában született egy olyan struktúra, ami mindenkinek tetszett. “Ha jobban belegondolok, a rendszerszemlélet mindig, minden pozíciómban jelen volt, többek között azt hiszem, ezért is kedveltek – mondja. – Számomra a biztonságérzetet a mai napig az adja, hogy ha rend van körülöttem. Nem tudok úgy elmenni például otthonról, hogy nem mosogattam el, és nem tettem mindent a helyére. Sokszor gondolok arra, hogy én alapvetően nagyon lusta vagyok. Nagyon szeretem például a kényelmet. Talán a saját kényelmem érdekében tartok rendet. Könnyebb ugyanis a rendet megtartani, mint megszüntetni a kupacokat. A takarítás is ezerszer gördülékenyebben lezajlik.”

Ági szerint korábban szinte mániásan ügyelt a milliméter-pontosságra. A CD-lemezeknek például hajszál pontosan egymás mellett kellett sorakozniuk. Aztán “történt egy kattanás“, és Ági rendhez fűződő viszonya szép lassan lazább lett. “20-22 éves korom körül rájöttem, hogy az, ahogy élek, nagyon merevvé tesz, muszáj egy kicsit változtatnom ezen.”

Megértettem, hogy az extrém mértékű ragaszkodásom a rendhez nem normális, egyszerűen egy idő után így nem leszek működőképes. Mert kijövök a világba, és ott a saját rendemhez képest mindig káosz fogad majd.

Ági ma már tökéletesen jól érzi magát akkor is, ha a szobában, ahol dolgozik, ugyan kupleráj van, az ő kétméteres körzetében viszont tökéletes rend uralkodik. 

Maga a rendrakás projekt két-három évvel ezelőtt kezdődött, amikor is Ági elment több napra tajcsit gyakorolni. “A társaságnak volt egy húsz négyzetméteres közösségi konyhája, amit rengetegen használtak. Ezt én szép lassan rendbe vágtam – meséli. – Szellős lett és átlátható, végre könnyen megtaláltunk benne mindent. Az eredmény engem is meglepett. Attól kezdve rengeteg időt töltöttünk ott. Valaki viccből megjegyezte, hogy ezzel kellene foglalkoznom, még át is küldött egy linket egy japán nőről, aki elképesztő bizniszt hozott létre a rendrakásból. Akkor még elhessegettem a gondolatot, pedig éreztem, hogy nekem kifejezetten nagy örömöt okoz, ha rend és új struktúra születik körülöttem, és annak én lehetek a mozgatórugója.” 

Ági életében az idei nyár jelentette a fordulópontot. Ekkor már túl volt a karrierváltáson, az új megbízások azonban még várattak magukra.

Emlékszem, augusztus 20-a volt. Felmentem a barátnőmhöz, aki épp előtte rakott a kamrájában. Öröm volt oda benézni, tényleg. Ezzel kellene foglalkoznunk, mondtam viccesen, hiszen mindketten imádunk rendet tenni. Nagyon tetszett neki az ötlet. Hazajöttem, csináltam egy Facebook-oldalt, majd belevágtam, abszolút nonprofit alapon, a barátaim lakásában, házában. Arra voltam kíváncsi, hogy működik-e. Hogy boldoggá teszi-e az embereket az, amit kitalálok náluk, és hogy fenntartható-e az új rendszer hosszú távon.

A dolog nagyon is fenntarthatónak bizonyult. Ági előtte-utána képeire pár nap alatt több száz like érkezett. Végül idegenek is megkeresték, hogy pénzért vállalná-e.

A rendrakás menete a következő: Ági mindig egy beszélgetéssel kezd. “Ilyenkor kiderül, hogy mik a prioritások, mik a szokások a családban, mi a napi menetrend. Utána elmondom az ötleteimet azzal kapcsolatban, hogy mi hova kerüljön, hol ürüljön ki egy polc, minek mi legyen az új funkciója. Ide kell egy fali kulcstartó, oda egy polc a másik szobából, vagy egy új cipőszekrény” – sorolja Ági a példákat.

Gyakran látom az arcokon, hogy jé, ez nekem miért nem jutott az eszembe? Volt olyan család is, ahol csak el kellett indítani a folyamatot. Rendbe tettünk együtt egy dolgozószobát, utána hétről hétre folytatták a rendrakást a többi helyiségben, immár nélkülem.

Ági szerint a közös rendrakás attól működik, hogy “nincs kényszer“. A rendrakás nem azért történik, mert muszáj a közelgő vendégség miatt végre elpakolni, ha tetszik, ha nem. Aki őt hívja, azért hívja, mert régóta igényli a változást, csak nem tud egyedül belekezdeni a dologba. “Sokszor érzem azt, hogy az illető fulladozik, és alig várja, hogy valaki végre odadobjon neki egy mentőövet” – mondja. 

A rendrakással egy időben óhatatlanul lezajlik a lomtalanítás is, e nélkül talán nem is lehetne sikeres a folyamat. “Talán ez a része a legmegterhelőbb mindenkinek, hiszen ez az elengedésről is szól. Persze gyakran előfordul, hogy valaki nem képes kidobni egy-egy tárgyat, hiába tudja, hogy nem fogja használni. Ilyenkor az én dolgom az, hogy keressünk egy olyan polcot, ahol nem foglalja el a helyet olyan tárgyak elől, amiket gyakran használnak” – magyarázza.

Amikor az emberek reakcióiról kérdezem, meglepetésemre elsőre nem az örömöt emeli ki.

Megkönnyebbülnek és felszabadulnak. Mindig nagyon meglepődnek, de én ezen egyáltalán nem csodálkozom. A nagy változásokhoz idő kell, és ezek valóban nagy változások. Valaki azt mondta egyszer, olyan ez, mintha egy másik lakásba költözött volna. A legjobb az egészben az, amikor utána az emberek maguk folytatják a rendrakást. Néha olyan érzésem van, hogy csak irányt kellett mutatni nekik, de magán az úton már egyedül is végig tudnak menni.

Ági szerint a rend hatalmas energiákat szabadít fel, utána egy sor (korábban sokáig halogatott) feladatnak eleget teszünk. Mennyi ideig marad meg a rend, tűnődöm, nálam ugyanis általában pár nap alatt borul minden. “A legtöbben tudnak vigyázni a rendre az után is, hogy eljövök. Ez azért lehet, mert annyi energiát tesznek bele, hogy próbálnak rá nagyon vigyázni. Talán jobban meg is becsülik. Mindezt onnan tudom, hogy mindig csinálok utánkövetést. Egyszerűen kíváncsi vagyok, hogy fenntartható lett-e az új rendszer, maga a rend. Volt, aki csodálkozott, amiért mindent elsőre megtalált, végül örömmel konstatálta, hogy könnyű volt, mert nagyon logikus helyre tettünk mindent. Ettől függetlenül bizonyára van egy-egy területe a lakásunknak, ahol évente egyszer azért újra rendet kell tenni.” 

Ami a nemeket illeti, Ági szerint a nők valamelyest könnyebben kezdeményezik a rendrakást, de magába a folyamatba a férfiak is szívesen bekapcsolódnak. Valójában habitusfüggő ez is, a lomtalanításhoz való viszony is, állítja. “A legtöbben szégyenkeznek, amikor megérkezem, pedig nincs mit szégyellniük. Ők is rájönnének arra, hogy mit hova praktikus tenni, csak erre nincs már kapacitásuk. Ilyenkor mindig azt mondom, ne szabadkozz, étterembe is rendszeresen járunk, pedig mi is tudunk főzni.” 

Ági számára mindez nagyon nagy érték. Ahogy ő mondja, a rendnek van egy szellemi és egy fizikai vetülete, ő ez utóbbiban tud segíteni. A titok még annyi, hogy “nem lehet megállni”. Ha kell, nyolc órán keresztül pakolni kell, pihenés után nehéz újra belevágni.  

Olvass még a rendrakásról az NLCafén!

• Szuper tippek, hogy egyszer és mindenkorra rendet rakj a lakásban
• A boldogság titka: ürítsd ki a gardróbodat!
• 6 ok, amiért érdemes beágyazni reggel