Életmód

WHO: a szinglik is meddők

A WHO szerint már nem csak azok számítanak meddőnek, akik egészségügyi okokból képtelenek gyermeket vállalni.

Meddőnek számítanak azok a szingli nők és férfiak is, akiknél nincs egészségügyi oka a gyermektelenségnek és szeretnének is szülők lenni, ám mégsem születik gyermekük – jelentette be az Egészségügyi Világszervezet (WHO).

A szervezet szerint a meddőséget ma már nem lehet csupán egészségügyi problémaként definiálni, ezért kiterjesztették a fogalmat azokra is, akik képesek lennének ugyan gyermeket nemzeni, illetve teherbe esni, ám megfelelő partner hiányában erre mégsem nyílik lehetőségük.

Az új irányelveket jövőre megküldik az országok egészségügyi miniszereinek, szorgalmazva a jogszabályok megváltoztatását.

Az új definíció értelmében minden embernek joga van ahhoz, hogy gyermeket vállaljon, függetlenül attól, hogy van-e partnere vagy nincs. Ez pedig egyben azt is jelenti, hogy a heteroszexuális és a homoszexuális, szingli nőknek és férfiaknak ugyanolyan jogokat kellene kapniuk a mesterséges megtermékenyítés igénybevételére, mint az egészségügyi okokból meddő pároknak.

telegraph.co.uk

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top