Adni és kapni egyensúlya – Hogyan nyíljunk meg a befogadásra?

1. Szeresd önmagad

Adni talán sok ember számára azért könnyű, mert az egy aktív szerep, és azt érezhetjük, akkor a mi kezünkben van az irányítás. Hasznosnak érezzük magunkat, hiszen adni jó, és ha adunk, akkor biztos szeretni fognak bennünket. A “túladás” sokszor a szeretethiányra vezethető vissza. Nem szeretjük eléggé magunkat, így mástól várjuk a szeretetet. Azért pedig, hogy szeretetet kapjunk, úgy érezzük, előbb adnunk kell. Ha tehát elkezdjük szeretni önmagunkat, nem érzünk olyan sürgető indíttatást arra, hogy csak adjunk, így meg tudunk nyílni a befogadásra is.

2. Lépj túl a múlton

A múltbeli tapasztalataink, sérüléseink nagy hatással vannak a jelenünkre. Sérültünk egyszer, és nem akarunk újra olyan “hibába” esni, szeretnénk azt elkerülni, ezért inkább bezárkózunk. Ha képesek vagyunk a múlt tapasztalatait a helyükön kezelni, levonni belőle a tanulságot, és csak éber szemmel járni a világban, a jelenben a választásainkat is könnyedebben és félelmek nélkül tudjuk meghozni.

3. Ismerd fel a félelmeidet

A befogadás hiányát sokszor a félelmek táplálják. Pedig a félelmek csak azt jelzik, hogy amitől félsz, azzal valami dolgod van. Mi az, amitől a legjobban félsz? Lehet, hogy a mögött van a legnagyobb képességed vagy akár lehetőséged. Az élet pedig adja a próbákat, hogy meglépd őket, túljuss rajtuk. Minden félelem egy ajtó, ami elzár a külvilágtól. Ami el van zárva, ott a befogadás lehetősége korlátozott. Ha nem állsz ellen a félelemnek, hanem beengeded az életedbe, ha nem ítéled el, nem próbálod mindenképp elkerülni, sokat tehetsz azért, hogy mindaz az energia, amit eddig elnyomtál, felszabaduljon, és a belső frusztráció megszűnjön, teret engedve a lehetőségeknek.

4. Vedd észre és ismerd el a változást

Ha ránézel magadra, ismerd el, hogy már mennyit változtál mondjuk az elmúlt hónapokhoz vagy évekhez képest. Sokszor elvárásaink vannak magunkkal szemben, amelyek valami ideális eszményképhez köthetőek, és mivel azt (még) nem értük el, úgy látjuk, nem is fejlődtünk semmit. Ebben segíthet, ha megkérünk másokat, nézzenek ránk kívülről, mert mások mindig jobban látnak minket, mint olykor mi saját magunkat. Ezen túl persze érdemes saját magunkkal is nem túl szigorúnak, megengedőek lenni, és elismerni a változást, amit átéltünk.

5. Kérj!

Kérj, és megadatik – hangzik a mondás. És amikor kérünk, az univerzum lehetőséget ad arra, hogy befogadjunk. A kéréseink többsége valójában a befogadáson  bukik meg. Túlságosan ragaszkodunk, hogy hogyan történjen meg a kérés, míg ha hagynánk, hogy bárhogy megtörténhessen, már meg is jelenne. Így próbáljuk ki azt, hogy csak kérünk, és hagyjuk, hogy érkezzen a kérésünk tárgya – akkor, amikor itt az ideje, és fogadjuk be hálával, örömmel és boldogsággal a szívünkben.

Higgyünk abban, hogy a befogadásra való megnyílás nem valami különleges veszélyforrás, amit el kell kerülni. Talán kockázatosnak éljük meg, de szinte mindig ugyanannyi, ha nem több lehetőséget tartogat a pozitív változásra, mint arra, amit elkerülni kívánunk! Éppen ezért merjünk megújulni, megnyílni, élni!