Még egyszer a szülőtartásról – ezért jogos, és ezért felháborító

Az európai tendenciákhoz hasonlóan a magyar népesség is fokozatosan öregszik, vagyis egyre kevesebb aktív korú keresőnek kell eltartani a nyugdíjasokat. Reális esély van tehát arra, hogy a fiatalabb generációk már csak jelképes vagy éppen semmiféle nyugdíjat nem kaphatnak, ezért már egészen korán, a 20 éveik végétől el kellene kezdeniük megtakarításokat félre tenni azért, hogy idős korukban meg tudjanak élni. Ez önmagában is nagy teher a hazai bérviszonyok között – amit sokan nem is tudnak vállalni, mások pedig azért nem tesznek meg, mert nincsenek tisztában sem az ide vonatkozó lehetőségeikkel, sem azzal, hogy ez az öngondoskodás ma már elengedhetetlen –, és ezért még a legjobb szándék ellenére sincs lehetőségük arra, hogy nyugdíjas szüleiket támogassák azon felül, hogy a nyugdíjjárulékokat fizetik, és ebből az állam nyugdíjat biztosít a szüleiknek.

Ha a szülőkről való anyagi gondoskodást elmulasztják – saját vagy rajtuk kívül álló okból – a szülők törvényes úton “kényszeríthették” a gyermeküket rá, hogy törődjenek velük – legalábbis így volt ez idén júniusáig, mert ettől kezdve már harmadik fél is felléphet törvényesen a gyerekekkel szemben azért, hogy érvényesítse a szülőtartást. Vagyis a képlet jelenleg ez: minden nagykorú gyermek köteles az idős kor, fogyatékosság, betegség, rokkantság vagy egyéb más tényező miatt rászoruló szüleiről gondoskodni. Ha ezt nem teszi meg, akkor a szülő beperelheti ezért, és júniustól már rajta kívül egy idősotthon, ellátó szolgálat, ápolási szolgálat, kórház, szociális intézmény vagy akár egy barát, szomszéd, rokon is kényszerítheti peres úton még a szülő hozzájárulása nélkül is a gyermeket arra, hogy a szülők ápolására fordított költségeit egy évre visszamenőleg megtérítése. Ha a tartásra jogosult szülőnek nincsen gyermeke, akkor a távolabbi leszármazóitól hajtható be ez az összeg.

Lehetetlen dologra kényszerítenek sok gyermeket

Ezt a helyzetet több szempontból is lehet értékelni, és nem csoda, ha nagy vitákat és felháborodást váltott ki a törvény módosítása, holott pedig valahol jogos az elvárás a társadalom és az állam részéről is, hogy egy gyermek gondoskodjon a szüleiről, ha már egyszer ők is ellátták egykor a kötelességüket, és tisztességesen felnevelték.

A probléma nem is az, hogy törvény írja elő ezt az egyébként alapvető erkölcsi normát, hanem az, hogy az állam úgy támaszt elvárásokat, hogy közben nem biztosítja a legtöbb állampolgárának a lehetőséget rá, hogy megfeleljen a törvénynek. Magyarul miközben sokan kénytelenek olyan kevés bérből és fizetésből megélni, amiből még a saját hétköznapjaikat is nehezen finanszírozzák, és amiből már végképp nem jut arra, hogy a saját nyugdíjas éveikre takarékoskodjanak, egy harmadik – akár rosszhiszemű – fél még rá is kényszerítheti őket arra, hogy extra pénzt fizessenek ki szülőtartás címén. Hogy miből, az már mellékes – el lehet adni a lakást, kocsit, fel lehet venni hitelt, vagy a végrehajtó elszállíthatja a bútorokat és a tévét, ha épp arra van szükség. A hab a tortán az, hogy egyre nő a várható élettartam és kitolódik ezzel párhuzamosan a nyugdíjkorhatár is, ezért az is megeshet, hogy az aktív korú gyermeknek nem csupán szüleit, de még a nagyszülőket is el kell tartania ilyen módon. Arról pedig még nem is esett szó, hogy a keresők adóforintjai finanszírozzák a segélyen élők és munkanélküliek juttatásait is…

Ne feledjük az emberséget

Másrészről… A szülők felé érzett kötelesség egyre halványabban él a fiatalabb generációkban – és itt most semmiképpen nem a magyar fiatalokat szeretnénk kárhoztatni, hanem arról a tendenciáról beszélünk, amely a jóléti társadalmakban, tőlünk nyugatra megfigyelhető. A gyerekek az alatt a nyomás alatt, amit a fogyasztói társadalom rájuk helyez minden energiájukat arra fordítják, hogy elég pénzt keressenek a különféle státusszimbólumok megszerzésére – legyen az drága kocsi, lakás vagy külföldi nyaralás –, és eközben nem jut már erejük arra, hogy törődjenek akár anyagilag, akár érzelmileg a szüleikkel. “Most az én időm van itt, magammal kell foglalkoznom” – ez a jelszava sok fiatalnak, amit mi sem bizonyít jobban, minthogy Amerikában az idős, 95 év feletti nyugdíjasok fele már öregek otthonában él, és várhatóan az elkövetkező 10 évben már a fiatalabb, 65+-os szülők 10-20 százalékát is itt “helyezik” majd el a gyerekeik azért, hogy minél kevesebb gondot jelentsenek nekik a mindennapokban.

Ez a viselkedési minta nagyon rossz irányba vezet, és bár lehet, hogy anyagilag kifizetődőbb ez egy gyereknek, de közben érzelmileg óriási károkat okoz, és tovább atomizálja az amúgy is elmagányosodástól szenvedő nyugati társadalmakat. Bennünk, magyarokban még erősen él a belső késztetés, hogy szüleinkről gondoskodjunk, és még szégyennek számít sokak szemében, ha valaki a szüleit egy idősotthonba helyezi el, de mi is azt a “fejlődési” utat járjuk be – persze nagyobb lemaradásban –, mint a nyugati, gazdag országok. Ez a törvénymódosítás figyelmeztetés is lehet, amely emlékezteti és kötelezi a fiatalokat rá, hogy tegyék meg azt, amit gyermekként szüleik felé illendő megtenniük – vagyis amikor eljutnak abba a korba, hogy törékennyé és kiszolgáltatottá válnak, akkor kíméletesen, türelemmel, szeretettel és odaadással törődjünk velünk. Éppen úgy, ahogy egykor a szüleink tették ezt velünk.

Olvasson még idősekről és nyugdíj témában az NLC-n

•          24 ezer forinttal nőnek a nyugdíjak 2016-ban
•          Nem sok jót remélhetünk majd nyugdíjasként
•          Mennyi lesz a nyugdíjam? – így kell kiszámolni

Mentés