Életmód

“28 dolog, amire már nem vagyok hajlandó, és boldogabb vagyok tőle”

Egy huszonéves nő vallomása, amiben összeszedte mindazt, amitől sokkal jobbá vált az élete. Sokszor az apróságokon múlik minden. Elengedett az életéből 28 olyan dolgot, amelyekről úgy érezte, csak hátráltatják, nem tud önmaga lenni tőlük, és úgy általában rontották az életminőségét. Te mit hagynál el az életedből, mitől lennél kiegyensúlyozottabb?

1. Abbahagytam az egyetemet, ami nem tanított semmi olyat, ami tényleg kellett volna az élethez.

2. Felbontottam az eljegyzésemet, mert a vőlegényem csak anyaként és feleségként akart látni engem.

3. Otthagytam az állásomat, mert feszegette a határaimat, amelyek az önértékelésemet védték.

4. Több olyan kapcsolatnak véget vetettem, amelyekben azt várták volna tőlem, hogy ragadjak bele a tehetetlenség mérgező mocsarába, és ne tegyek semmit önmagam fejlődéséért.

5. Befejeztem azoknak a tárgyaknak a vásárlását, amelyeket mások elvárása miatt szereztem be.

6. Nem vállalok felelősséget mások érzéseiért és szükségleteiért.

7. Nem veszek be mindent, amit a hírek és a média le akarnak nyomni a torkomon.

8. Már nem fordítom el a fejem, hanem észreveszem, mit művelünk ezzel a bolygóval, az állatokkal, saját magunkkal és egymással.

9. Nem fogadom be azt a félelmet, amit belénk akarnak táplálni már egész kisgyerekkorunktól kezdve.

10. Már nem akarom megjavítani az embereket, inkább saját magamra koncentrálok.

11. Nem aggódom azon, hogy mit gondolnak rólam mások, mert tudom, hogy csak saját magukat vetítik ki rám, a véleményüknek semmi köze hozzám.

12. Már nem akarok segíteni azoknak, akik nem kérték a segítségemet, és nem próbálom megértetni velük, mit gondolok a világról, ha csukott szemmel mászkálnak.

“28 dolog, amire már nem vagyok hajlandó, és boldogabb vagyok tőle

13. Már nem gondolom magamról, hogy selejtes és tökéletlen vagyok, mert bárhol is tartok az életben, tudom, hogy úgy tökéletes, ahogy van.

14. Befejeztem a szenvedést, amire gyerekkorom óta neveltek, és végre elhiszem, hogy nincs okom a szenvedésre.

15. Elzártam magam azoktól az emberektől, akik elszívták a szeretetemet és energiáimat.

16. Már nem hagyom, hogy olyan férfiak megérintsék a testemet, akik nem képesek kapcsolódni hozzám, vagy nem hajlandók észrevenni, milyen értékes vagyok.

17. Már nem haragszom az életre, hanem megtanultam, hogyan ássak le a lelkem legmélyére, és gyógyítsam meg a régi sérüléseimet.

18. Nem maradok csendben, amikor hallatnom kell a hangomat.

19. Már nem vagyok hajlandó magyarázkodni senkinek.

20. Már nem próbálom elnyomni az érzelmeimet, mert jó utat mutatnak.

21. Nem félek attól, hogy különbözöm másoktól.

22. Nem mondok már igent, amikor nemet akarok mondani.

23. Már nem hiszem azt, hogy nálam van az irányítás.

24. Nem vagyok hajlandó olyan szabályokat követni, amelyeknek semmi értelme.

25. Már nem engedem, hogy mások gondolkozzanak helyettem, és megtanultam, hogy mindent kérdőjelezzek meg, mielőtt eldöntöm, mit gondolok róla.

26. Már nem akarok máshogy érezni, mint ahogy érzek az adott pillanatban.

27. Befejeztem, hogy másokat kövessek, inkább a saját utamat járom.

28. Már nem vagyok hajlandó az elvárásoknak megfelelően élni.

Olvass többet az életről:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top