Életmód

Így élnek a világ legidősebb emberei

A világ legidősebb embereinek nevét böngészve furcsa dologra bukkanhatunk: a 110 évnél öregebbek 154 fős listáján mindössze tizenkét férfi neve szerepel. A hosszú élet adományát ezek szerint inkább a nők kapják meg a sorstól – bizonyára nem ok nélkül. Megnéztük, hogy élnek ma ezek a szép kort megélt idős hölgyek szerte a világban.

Emma Morano (született: 1899. november 29-én)

Így élnek a világ legidősebb emberei

Három tojás egy nap, ebből kettő nyersen – ezt a diétát még 20 éves korában írta fel Emma Moranónak egy olasz orvos, amikor vérszegénységet diagnosztizáltak az idén 117. életévét töltő asszonynál. Úgy látszik, a recept nagyon hatásos volt, mert ezt az étrendet Emma néni a máig tartja azzal a kiegészítéssel, hogy minden nap eszik mellé pár falat apróra vágott nyers húst is. Hosszú életét elmondása szerint a tojásos diéta mellett annak is köszönheti, hogy hét hónapos gyermekük halálakor 1938-ban elhagyta erőszakos férjét, és azóta sem ment újra férjhez. Emma Morano a korához képest jó egészségnek örvend: reggel 8 órakor kel minden nap, és többnyire a foteljában üldögélve, szundikálással és televíziózással tölti az idejét. 

Violet Moss Brown (született: 1900. március 10-én)

Így élnek a világ legidősebb emberei

Violet Brown Jamaicában él, és amellett, hogy a világ második legidősebb embere, azzal is büszkélkedhet, hogy neki van a világon a legöregebb gyermeke is: Harold fia idén a 96. életévét tölti be. Mrs. Brown szívesen emlegeti fel, hogy sikerült megőrizni szellemi frissességét, amit elsősorban annak köszönhet, hogy sokat olvasott idős korában is. Ezt jó a szokását a mai napig is megtartotta. Járni csak segítséggel tud, és 115. születésnapján – amelyen maga II. Erzsébet királyné is felköszöntötte levélben – azt mondta, hogy a hosszú életének titka, hogy sok kókuszszószt eszik, és hogy soha életében nem hordott szűk ruhát.

Nabi Tajima (született: 1900. augusztus 4-én)

Így élnek a világ legidősebb emberei

Nabi Tajima a napokban, augusztus 4-én ünnepelte 116. születésnapját, és ezzel ő a 16. ember a földön, aki elérte ezt az életkort. Japánban ő ma a második legidősebb ember, és a “korosztályában” az egyetlen japán, akinek még élő leszármazottai vannak, ráadásul nem is kevés: 9 gyermeke után 56 dédunokája, 35 ükunokája számos szépunokája született – az őt követő 6 generációs család tagjainak létszáma napjainkra elérte a 140-et! Nabi néni ma már csak igen kevés kapcsolatot tart a külvilággal, és állandó ápolásra szorul, családja azonban nem hagyja magára, is állandóan mellette van valamelyik unokája, aki gondoskodik róla.

Olvasson még idősek és nyugdíj témában az NLC-n

 

 

 

Mentés

Mentés

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top