Életmód

“A nő csak akkor igazán kívánatos, ha elérhetetlen”

Legalábbis egy 1936-os könyv szerint, ami korabeli fiatal férfiaknak adott tanácsokat a nők meghódítására.

A könyvben “tényként” tálalt ismerkedési, udvarlási és szexpraktikák ma már régimódinak, sőt olykor valósággal botrányosnak tűnhetnek, de nem árt, ha tudjuk, hogy a maga idejében, a Hogyan szeretkezzünk népszerűnek, sőt nagyon is modernnek számított. A tippgyűjteményt egyébként először röpiratként adták ki 1936-ban, csak évtizedekkel később lett belőle valódi könyv.

A tartalmát illetően a különböző fejezetek közül alig-alig akad olyan, ami még ma is megállná a helyét. Ez a rész például a női és férfiszerepekről egészen nevetséges:

“Nők és férfiak nagyon is különböznek abban, ahogy a szerelemhez viszonyulnak. Bár kétségtelen, hogy a nők éppúgy vágynak rá, mint a férfiak, passzívak maradnak. A párkapcsolatnak a férfi az aktív szereplője, ő az, aki szerelmével üldözi a nőt, aki üldöztetésre született.”

A szerző elítéli, mi több, nevetségesnek tartja azokat a kapcsolatokat, ahol a nő a kezdeményezőbb. Egy másik helyütt a könyvben pedig arról ír, hogy az igazán kívánatos nő elérhetetlen.

“Nincs még egy dolog, ami úgy felkorbácsolja a férfivágyat, mint egy szégyenlős nő. Persze ezt a tényt a nők is korán felfedezik, ezért – csak hogy még kívánatosabbá tegyék magukat a férfiaknak – azt játsszák, hogy elérhetetlennek. Ezzel tulajdonképpen a préda-vadász szituációt hívják életre.”

És ha mindez nem lenne elég bizarr, a könyv helyenként botrányos, már-már ijesztő tanácsokat is ad a férfiaknak.

“Csak egy bolond engedi meg, hogy hölgye kényelmesen elhelyezkedjen a kanapé közepén. Egy igazi férfi gondoskodik arról, hogy hölgye mindig a karfa és udvarlója között üljön. Amennyiben így tesz, biztos lehet benne, hogy hölgye akkor se old majd kereket, ha a férfi szándékai komolyabbá válnak. Ha fészkelődik, sikongat vagy megpróbál felkelni a kanapéról, ragadja meg őt finoman, de erőteljesen, és kedves szavakkal próbálja megnyugtatni.”

A könyv szerzője ebben a fejezetben arra is kitér, ha egy nő ezek után is karmol, akkor nem méltó se csókra, se semmi másra.

Olvass még többet a szexről az NLCafé oldalán: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top