Életmód

Ekkor van a csók világnapja 2016-ban!

Hamarosan itt a csók világnapja. Le ne maradj róla, hiszen ezt a napot igazán kellemes megünnepelni, így kár lenne kihagyni. A cikkünkből megtudhatod, hogy pontosan mikor is tartják.

 A csók világnapja július 6. (2016-ban ez egy szerdai nap). Az sajnos már feledésbe merült, hogy ki kezdeményezte a világnap létrehozását. A csók világnapja nem csak a szerelmes csókok ünneplésére jött létre, hiszen a szeretteinknek adott pusziknak is nagy jelentőségük van. Érdemes tehát, megcsókolni a szerelmünket, és puszit adni a gyerekeinknek, szüleinknek, barátainknak… Természetesen nem csak július 6-án, hanem minden nap, akár többször is!

Csókolózás közben egyébként emelkedik a pulzusszám, valamint a percenkénti légvételek száma is, endorfin, adrenalin és szerotonin is termelődik. Az ajkak számtalan idegvégződéssel rendelkeznek, ezért nagyon érzékenyek.

Olvass még többet a csók világnapjáról:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top