Életmód

Így változott az 500 napja józan férfi – képek

Tizenkét évnyi masszív ivás után ez a férfi egy nap azt mondta, elég! Ennek már több egy éve – azóta a férfi majdnem 40 kilóval lett kevesebb, és majd' kicsattan az egészségtől.

Meatto néven, a Redditen osztotta meg elképesztő és inspiráló leszokástörténetét ez a fiatal férfi. Miután 12 éven át rabja volt az alkoholnak, egy nap megálljt parancsolt – azóta 500 sikeres, alkoholmentes napot tudhat maga mögött.

One day at a time

 A férfi azt mondja, leszokása előtt heti három rekesz sör és egy üveg Jim Beam simán elfogyott nála. Többször próbált leszokni, de mindig kudarcot vallott. Aztán 500 nappal ezelőtt elérte a mélypontot: egészségügyileg is a padlóra került. Ezúttal pedig sikerült olyan erősen elhatároznia magát, hogy azóta sem tántorodott el.

One day at a timeThanks everybody for the kind words. Hopefully this helps anyone looking to quit drinking. I promise you won't regret it. Just remember one day at a time.

Ahogy letette a poharat, elkezdődött az átalakulás: a közérzete javult, ráadásul csak úgy olvadtak le róla a kilók. Három hónappal a leszokás elhatározása után futni kezdett, ami még inkább elősegítette a fogyást: 500 nap alatt a férfi csaknem 40 kilótól szabadult meg!

A Reddit felhasználói elismerésüket fejezték ki – egyikük szerint a férfi 15 évvel látszik fiatalabbnak alkoholista önmagánál. Ő maga pedig arra biztatja a leszokni vágyókat, hogy ne adják fel: haladjanak lépésről lépésre, egyenek egészségesen és tűzzenek ki elérhető célokat.

Forrás: Mirror

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top