Életmód

Depresszióhoz vezet a sok mobilozás?

Egyre inkább úgy tűnik, számos modern kori betegségért az okostelefonunkat kell okolnunk!

 Kutatások igazolják – de a saját bőrünkön is tapasztalhatjuk –, hogy teszi tönkre az okostelefon a kapcsolatainkat, vagy éppen az alvásunkat. A gyerekek stresszesebbek tőle, sőt egyesek szerint még fizikai deformálódáshoz is vezethet, ha állandóan a kezünk ügyében van a telefon.

Depresszióhoz vezet a sok mobilozás?

 A megdöbbentő az, hogy a világ különböző pontjain is ugyanarra az eredményre jutnak a kutatók: vagyis hogy az okostelefonok túlzásba vitt használata növeli a depresszióra való hajlamot.

2011-ben svéd kutatók huszonéves fiatalok életmódját vizsgálták egy éven keresztül. Nők és férfiak esetében is arra jutottak, hogy a sok mobilozás növeli a stressz, az alvászavarok és a depressziós tünetek előfordulását is.

Egy másik, közelmúltban végzett kutatásban, melyet az Illinois Egyetem hallgatói végeztek, az derült ki, hogy ugyanazok az egyetemista korú fiatalok, akik magukat mobilfüggőként jellemezték, egyben szorongásra és depresszióra is panaszkodtak, míg azok, akik csak elvétve, unalomból fordultak a mobiljukhoz, kevésbé találtattak hajlamosnak a mentális zavarokra.

A legsokkolóbb adatra egy tajvani kutatás során derült fény: eszerint azok a tinédzserek, akik különösen sokat használják az okostelefonjaikat, kétszer hajlamosabbak az öngyilkosságra, mint azok, akik normál keretek között mobiloznak.

A tudósok folyamatosan kutatják, mi áll a depresszió és az okostelefon-használat összefüggésének hátterében. Az egyik ilyen ok a melatonin hormon termelésének zavarában keresendő: a test sötétben termeli ezt a hormont, ami többek között a normális alvásritmus kialakításáért is felel. Ha elalvás előtt megzavarjuk a szervezetünket a mobiltelefon fényével, a hormontermelés folyamata is felborul. A rossz és kevés alvás pedig könnyen vezethet depresszióhoz.

A másik ok a megváltozott kommunikációs szokásokban keresendő. Az okostelefonok világában rengeteg megfelelési kényszer és információteher rakódik ránk, ráadásul elképesztő sebességgel – ez pedig sokak mentális egészségét megviseli.

Forrás: Care2

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top