Életmód

Szeretett halottunk illatát is megőrizhetjük már parfümként

Az illatok, szagok képesek a legélénkebb emlékeket kiváltani. Tudja ezt egy francia parfümgyártó cég is.

A gyász enyhítésére bevetnek néha nem mindennapi módszereket. Egy francia cég például különös enyhülést kínál a gyászolóknak: kérésre speciális eljárással megőrzik az eltávozott illatát, amit parfümként nyújtanak át a visszamaradottaknak. Csak egy szippantás az üvegcséből, és máris mintha visszatért volna közénk a szeretett személy.

“Elkérjük az lehunyt ruháit, és kivonjuk belőle az illatát – magyarázta a módszert az alapító Katia Apalategui, aki édesapja halála után kétségbeesetten szerette volna megőrizni valahogyan az illatát, és ekkor lépett kapcsolatba egy egyetemi laboratóriummal a módszer kifejlesztése céljából. – Négy nap alatt készül el a parfüm maga.”

Sajátságos gyászmunka
Sajátságos gyászmunka

A módszerről nem árultak el részleteket, csak annyit tudni, hogy a ruhából kivont illatmolekulákat alkoholos parfümbe “dolgozzák bele”. Az üveg egyébként 10 ml parfümöt tartalmaz, és több mint 600 dollárba kerül, de legalább adnak mellé díszdobozt, parfümszórót és egy selyemsálat az elhunyt monogramjával.

Forrás: foxnews.com

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top