Életmód

18+: “Én minden reggel magamhoz nyúlok”

Próbálom felidézni a pillanatot, amikor először nyúltam magamhoz. Na nem óvodás koromban, mert arra nem emlékszem, meg nem is általános iskolás koromban, akkor még lelkesen gyűjtöttem a bélyeget, és fogalmam sem volt róla, hogy az albumot később majd férfiaknak fogom mutogatni – félig-meddig viccből.

Tizenöt éves voltam, az egyetlen szexuális tapasztalatom annyi volt addigra, hogy egyszer nyolcadikban csókolóztam egy Andris nevű osztálytársammal a kapunk előtt, annyira emlékszem az egészből, hogy baromi hideg volt, és baromi hideg volt a fiú nyelve is. Szóval ott vagyok 15 évesen a kis szobámban tök szűzen, fekszem az ágyamon, nézek ki az ablakon, és akkor rájövök – hogy minek a hatására, fogalmam sincs, bár az ébredező hormonok elég jó indok –, hogy akkor én most benyúlok a bugyimba.

Bénáztam egy kicsit, meg éreztem is valamit, de így utólag elég távol állt az agyrepesztő orgazmustól. Emlékszem, volt egy spray-s doboz az éjjeliszekrényemen, még gondolkodtam is rajta, hogy igénybe veszem segítségnek, de aztán – kicsit szégyenkezve magam előtt is – hagytam a francba. Mondjuk később azért a zuhanyrózsa is nagy segítségemre volt. Az, hogy mennyire jó dolog egy vibrátor, sokkal, de sokkal később jöttem rá.

Hát ezek után – még mindig szűzen – hetente párszor magamhoz nyúltam, de inkább az “essünk gyorsan túl rajta” vonalat képviseltem. Egy picit szégyenkeztem magam előtt is, pedig még csak hittanra sem jártam, és csak azért, hogy a vagánysági faktorom ne csorbuljon, egy nagyon jó barátnőmmel azért megbeszéltem, hogy ki hányszor hetente és hogyan maszturbál – már kettőnk közül.

Ebben a videóban nők mesélnek a maszturbálásról szégyenkezés nélkül:

  • “Tíz voltam, amikor először csináltam!”
  • “Magamtól jöttem rá, hogyan kell!”
  • “Egy filmben láttam először!”
  • “Egy vibráló hajkefém volt…”

“Én minden reggel magamhoz nyúlok” – olvastam még középiskolás koromban valami magazinban nagy idolomról, Björkről, nagyon-nagyon irigyeltem, mert

  • annyira állat, hogy minden reggel magához nyúl,
  • plusz még mer is róla beszélni n y i l v á n o s a n,

“Úristen, négy szobatársad van? Mikor nyúlsz magadhoz, és hol?” – kérdezte Kata barátnőm a teljes kétségbeesés hangján.

“Hát ha kórházban vagy nyakig begipszelve már két hete, ez az utolsó dolog, ami az eszedbe jut” – válaszoltam ártatlanul, amitől a barátnőm teljesen kiakadt, mert szerinte, ha hív a természet – értsd orgazmus, de azonnal –, márpedig a természet gyakran hív, bárhol, bármilyen körülmények között, akkor azt meg kell oldani, nincs mese.

Szóval kaptam a nyakamba egy terhet, hogy bizony nagy baj van velem, ha nem nyúlok magamhoz napjában minimum ötször, vagy legalább minden reggel, mint Björk. Márpedig én nem nyúltam.

Aztán amikor lett pasim, akivel még szexeltem is, valamiért azt gondoltam, hogy akkor nem nyúlhat magához az ember lánya, ha van férfija, aki megcsinálja. Így visszagondolva annyira kis hülye voltam, olyan kis tapasztalatlan. De pont azért írok az önkielégítésről cikket, mert harminc fölött már olyan kis okos vagyok, hogy örömmel terjesztem a világban, hogy mindenki nyúljon magához örömében, és ismerje meg, hogyan jó neki. Mert ha tudja az ember lánya/fia, hogy hogyan jó neki, és hogy mitől lesz pángalaktikus orgazmusa, akkor bizony a pasijának/csajának is el tudja mondani, mi a jó neki, és akkor juhé, mindenkinek jó lesz.

18+:

És én hülye, sikerült úgy eltöltenem a húszas éveimet, hogy nem jutott eszembe vibrátort vásárolni. Valahogy a kézműves orgazmus híve voltam, egészen addig, amíg egyszer meg nem pillantottam valami dizájnoldalon egy egészen csinos, szinte kortárs művészeti kiállításra való darabot.

Tényleg, van az a rész a Szex és New Yorkban, amikor Charlotte beszerez egy csodás nyuszis vibrátort, és szép lassan minden programját lemondja, mert annyira jó a nyuszi, hogy képtelen kikelni az ágyból. Hát igen, ilyen érzés kézimunka után áttérni a gépi megoldásra.

Szóval így felnőtt fejjel magamhoz nyúlok, ha kedvem tartja, és baromira élvezem, és felesleges elkapkodni, beleszámítom az annyira divatos “én-időbe”. Kezeljétek felnőtt módjára, és szerintem ne akadjatok ki, ha a pasikat/csajotok magához nyúl akkor is, amikor nem vagytok ott! (Mondjuk úgy is lehet, hogy ott vagytok, de ez már egy másik történet. Illetve, ha inkább magához nyúl a kedvesed, mint hogy hozzád érjen, az is egy másik történet.)

Ha van hasonló intim történeted, amit megosztanál az NLCafé olvasóival, természetesen név nélkül, nyugodtan írj erre az e-mail címre: azenkistitkom@nlcafe.hu.
 

 Olvass még a témában!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top