Életmód

Ezért hagyj fel a stresszel 40 fölött

Kutatások bebizonyították, hogy a rendszeres stressz – főleg a 40-es, 50-es éveikben járók esetében – növeli az Alzheimer-kór kialakulásának kockázatát.
Ezért hagyj fel a stresszel 40 fölött

Nem csak azért érdemes felhagyni a felesleges stresszeléssel, hogy nyugodtabban teljenek a hétköznapok – az egészséges agyműködés megőrzéséhez is fontos, hogy ne szorongjunk annyit.

A krónikus szorongás állapotában azok vannak, akik hosszú időn keresztül stresszelnek folyamatosan, vagy vissza-visszatérően. Egy kanadai kutatócsoport szerint, azok a neuronok pedig, amelyek a szorongás és a félelem során aktívak, megegyeznek azokkal, amelyek az Alzheimer-kór kialakulásánál is ott vannak. Így a krónikus stresszre vezetnék vissza az olyan betegségek kifejlődését, mint a depresszió vagy a demencia. Ennek hátterében az állhat, hogy a szorongás és a stressz a hippokampuszban – ami többek között az emlékezésért felelős – elváltozásokat okoz, így az nem funkcionál megfelelően, vagyis növeli az Alzheimer kialakulásának kockázatát.

És hogy mit tehetünk? Ha nem tudunk szabadulni a stressztől és a szorongástól, a szakértők kognitív viselkedésterápiát, vagy mindfulness technika (a tudatos jelenlét módszere) gyakorlását javasolják.

Forrás: Daily Mail

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top