Életmód

Tényleg károsak a melltartók az egészségre?

A tudományos kutatások szerint a melltartó viselése nem a legegészségesebb dolog, amit a mellünkért tehetünk. Ha eddig azt hittük, melltartóval tartjuk formában magunkat, meg fogunk lepődni: ennek épp az ellenkezőjét bizonyították.

Sok nő vallja: “az otthon ott van, ahol a melltartó lekerül”. És tényleg, rengetegen már a küszöbön kikapcsolják a melltartójukat, és vesznek szabad levegőt az egész napos “börtön” után.

Tényleg károsak a melltartók az egészségre?

Az évszázadok alatt kialakult szokást azzal indokolták, hogy a mellek felpolcolása tartja egészségesen, formásan és fiatalon a kebleket. Egy francia professzor ennek épp az ellenkezőjét állítja: szerinte a melltartó akadályozza a melleket a növekedésben, és a természetesen rugalmas tartás fennmaradásában.

A francia kutatásban 330, 18 és 35 év közötti nő vett részt, akik vállalták, hogy 15 éven át figyelik mellméretük változásait. Az eredmény: azoknak a nőknek a mellei, akik nem viseltek melltartót, kevésbé ereszkedtek meg és feszesebbek maradtak, mint melltartós társaiké.

A kutatás szerint a melltartó nem akadályozza meg a gravitációs ereszkedést, sőt meggátolja az izmok normális működését, mivel leszorítja őket.

Mindez azonban nem jelenti azt, hogy ki kéne dobnunk a melltartónkat egészségünk megőrzése érdekében. Természetesen az ereszkedés mértéke genetikailag változó, ezért elég, ha annyit viselünk melltartót, amennyit nekünk kényelmes. Szerencsére ma már sokféle fazon közül választhatunk, a lényeg, hogy ne azért hordjuk, mert ragaszkodunk a társadalmi normákhoz. Olyat viseljünk (vagy ne viseljünk), amiben 100 százalékosan nőnek érezhetjük magunkat!

Forrás: LifeHack

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top