Életmód

Duci gyerekeknek készült ruhakollekció

A túlsúlyos gyerekeknek is szükségük van kényelmes és stílusos holmikra.

 

Egy amerikai anya, Ruth Smith megelégelte, hogy nem talál a boltokban megfelelő méretű ruhákat túlsúlyos kisfiának. Úgy döntött, kezébe veszi az irányítást, és divatmárkát alapít duci gyerekek számára. Már meg is tervezte az első kollekciót, melyben lány- és fiúruhák is szerepelnek, most pedig egy közösségi oldalon igyekszik összegyűjteni a vállalkozás beindításához szükséges összeget.

A ruhákat a fia bevonásával, a közvetlen tapasztalataik alapján kreálta, úgy, hogy a lehető legpraktikusabbak és legkényelmesebbek, ugyanakkor stílusosak és divatosak legyenek. Így nem kell a túlsúlyos gyerekeket szoros gyerekruhába vagy túlságosan hosszú, nem számukra megfelelően szabott felnőtt holmikba öltöztetni.

Az ötletet a többség pozitívan fogadta, ugyanakkor sokan megjegyezték, meglehetősen nyomasztó dolog, hogy ilyen ruhákra egyáltalán szükség van. A kritikákra reagálva azonban egy hozzászóló felhívta a figyelmet arra is, hogy a gyerekek túlsúlya nem mindig a szülők gondatlanságának következménye, hanem olyan egészségügyi problémák is állhatnak mögötte, melyekről senki nem tehet (de akár génmutáció is okozhatja a túlsúlyt), de ezeknek a gyerekeknek is joguk van ahhoz, hogy jól érezzék magukat a ruháikban.

Az első kollekció
Az első kollekció

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top