Életmód

45 éve csak egyetlen házaspár él a faluban

Martin és Sinforosa Colomer az utolsó két lakója egy valaha több száz lakosú spanyol falunak, La Estrellának.

La Estrella a legenda szerint egykor azért épült, hogy gazdag emberek szeretőinek adjon otthon. Hogy valóban így volt-e, azt a múlt jótékony homálya fedi, az azonban biztos, hogy 1883-ban egy hatalmas vihar a település lakosságának felét megölte. A falu ekkor kezdte elveszíteni a varázsát, a lakosai pedig fokozatosan kezdték elhagyni.

45 éve csak egyetlen házaspár él a faluban

Martin és Sinforosa Colomer közös története mintegy hét évtizeddel később kezdődött. Akkoriban már nem sok fiatal élt a faluban, ők azonban itt szerettek egymásba, és miután összeházasodtak, úgy döntöttek, hogy itt is alapítanak családot.

45 éve csak egyetlen házaspár él a faluban

A házaspár lánya azonban 12 évesen elhunyt, a szülők pedig a faluban maradtak, hogy lányuk síremlékének közelében lehessenek. A falu többi lakosa viszont szépen sorjában elköltözött, míg végül már csak Colomerék maradtak La Estrellában.

A 79 éves férj és 82 éves felesége elektromos áram, vezetékes víz, televízió és telefon nélkül éli az életét, három kutya, négy tyúk, egy kakas és mintegy 25 macska társaságában.

Forrás: Oddity Central

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top