Életmód

8 órán át sugárzott altatózenét az egyik brit rádió – rekordot döntöttek

Tudományosan megalapozott, az agyhullámokra jótékonyan ható altatózenét sugárzott nyolc teljes órán az egyik brit rádió. Műsorukkal rekordot állítottak fel. Sőt, nem csupán ezt az egyet.

A szombat éjszakai adás felállította az egyetlen zenemű sugárzásának rekordját és az egyetlen zenemű élő sugárzásának rekordját is, melyeket természetesen a Guinness Világrekordok hitelesített.

Max Richter zeneszerző és a hat muzsikusból álló zenekar nyolc órán át megszakítás nélkül játszotta a komponista Sleep, vagyis Aludj című, külön e célra írt darabját, a BBC 3-as csatornája pedig élőben közvetítette a nonstop koncertet. A szerző darabját így írta körü: altató egy hajszolt világnak”.

Az altatózenét a Wellcome Intézetben, tábori ágyakon hallgathatta élőben a közönség egészen addig, míg álomba nem szenderült. A koncertet otthonukban élvező hallgatókat ugyancsak arra biztatták, bátran aludják végig az előadást.

8 órán át sugárzott altatózenét az egyik brit rádió - rekordot állítottak fel

További alvás témájú cikkek az NLCafén

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top